– Mr. Bridgerton, én… – szólalt meg, meg akarta magyarázni, miért nem is gondolna arra, hogy megcsókolja, aztán hirtelen mást gondolt: miért is ne?
Szíve vadul kalapált, lehajolt, és a lehető leghalványabb, legkönnyebb, leggyengédebb csókot lehelte ajkára.
– Szeretlek – súgta Benedictnek. – Mindig szerettelek.
Sophie legnagyobb megkönnyebbülésére a férfi nem mozdult. Nem olyan pillanat volt ez, amire emlékeznie kéne reggel. De éppen akkor, amikor már azt hitte, hogy a beteg újra mély álomba szenderült, feje újra jobbra-balra fordult, mély horpadást hagyva a pehelytollal töltött párnán.
– Hova ment? – mordult rekedten. – Hova ment?
– Itt vagyok – felelte Sophie.
Benedict felnyitotta a szemét, egy pillanatra felcsillant a tekintete, aztán azt mondta: – Nem maga.
Újra lecsukódott a sze
