HELENA
Istenem, istenem, istenem!
Szedtem a lábamat, ahogy csak bírtam, mielőbb kint akartam lenni az épületből. Tökéletesen besétáltam a csapdájába. Úgy lépkedtem, mint egy sakkfigura a táblán, amit ő irányított.
Mégis emlékszik rám…
Úgy csókolt, hogy nyilvánvalóvá tette: egyszer már az övé voltam. Hatalmas pánik lett úrrá rajtam. Ha csak azért választott ki erre a munkára, hogy könnyebben a lábam közé juthasson, akkor nagyot hibázott. Mert a kis munkahelyi flörtölésünk ezzel be is fejeződött. Nem voltam sosem az a „főnökkel dugok” típus, és ezen még Nathan kedvéért sem fogok változtatni.
Hangosan kinevettem magam. Nem tudtam visszafojtani a feltörő hangokat.
Mégis, hogy a fenébe fogok neki ellenállni?
Az volt rá a válaszom, hogy: sehogy.
Mély levegőt kellett vennem.
Ideje szépen
