NATHAN
Két évvel korábban
Olyan volt nekem ezt a nőt megcsókolni, mintha a létező legfinomabb süteményt ízleltem volna meg, és nem akartam, hogy elfogyjon. Minél többet kaptam belőle, annál jobban kívántam.
Elhúzódtam egy pillanatra, hogy lássam az arcát. A lakosztály nappalijába beszűrődő halvány fényben is jól láttam a tekintetét. Izzott. Rám vágyott.
Megragadtam hát, és újra odahúztam egy csókért magamhoz, miközben a ruhájára siklott a kezem, és a cipzárt kerestem rajta.
– Várj… – riadt meg hirtelen, és kissé eltávolodott.
Értetlenül ráncoltam a szemöldökömet. Azt hittem, a tétovázás részén már túl vagyunk.
– Mondanod kell valamit magadról – hadarta.
– Mi van? – kérdeztem vissza értetlenül.
– Valami kiábrándítót, amit majd feleleveníthetek magamban, ha rád gondolok ahelyett, ho
