A molnár egyenletesen nyomja a horkolás ütemét, felesége kissé távolabb rákontráz. Oké, ez rendben van. Egy lendülettel kilököm az ajtót, hátha akkor nem nyikorog annyira. Kidugom a fejem, de akkora sötétség van, hogy csak a sejtéseimre hagyatkozhatom.
– Tudtam! Az a tetű, rohadt…! – botlok meg valamiben, és rögtön négykézláb landolok rajta, alig bírok feltápászkodni.
– Mi tudtál? – duruzsolja egy összetéveszthetetlen hang.
– A kurva anyád! Mit keresel itt az ajtóban? Pont itt kell feküdnöd, hogy én keresztülessek rajtad? – dühöngök, mert persze, hogy a büdös szamár az.
– Már vártalak – áll fel a földről, én meg óvatosan megtapogatom. Nem mintha bármi érzelmi okom lenne rá, csak tudni akarom, most éppen micsoda. Még szamárbőrben van, pedig már este van.
– Nem látok semmit, merre kell
