Ha/Mar

Chapter 3

Dalma

Fontoskodó seggfej! – mérgelődtem magamban. Ilyen hülye dumával előállni, hogy bekentem-e magam… Minek néz ez engem? Már a kikötőben is azt éreztem, hogy a vesémig lát, vagy legalábbis minimum odáig akar körbenézni odabenn. Mindegy is. Oké, hogy makulátlan a kinézete, de pont nem azért jöttem, hogy bárkivel is összeismerkedjek. Túl sok szarság van mögöttem, ami miatt kicsit ki kell szakadnom a mindennapjaimból. Iszonyú nehéz időszakon vagyok túl, és még koránt sincs vége. Azt mondják, hogy a gyászidőszak minimum egy év. Ezt érzem magamon. Lassan körbefordul az év, és mi majd mindent megéltünk nélküle, karácsony, újév, húsvét, szülinapok, nyaralás, na az katasztrófa volt, de ahogy közeledik az évforduló, egyre sötétebben látom a helyzetemet. Két kamasz gyerekkel egyedül maradni nem egy leányálom. Haragszom rá! Mégis hogy a francba képzelte, hogy csak úgy meghal, és itt hagy engem egyedül? Autóbaleset. Mindennap hallunk róla, szinte érzelemmentesen suhan be az egyik fülünkön és repül ki a másikon. Akkor, amikor a saját férjed szörnyethal autóbalesetben, új értelmet nyer a szó. Veszteség, fájdalom, szomorúság, kétségbeesés… ezt mind magában hordozza ez a szó, és senki nem gondolja mögé, hogy még mérhetetlen mennyiségű harag társul hozzá. Miért pont ő? Miért éppen mi? Minden reggel félálomban odafordulok a közös ágyunkban Rolf térfelére, és tapogatózva keresem, majd az ébrenlét felé araszolva sokként tudatosul bennem, hogy nem fogom megtalálni, mert ő már halott. Minden elcseszett reggel ezzel ébredek. De nem ez a legszörnyűbb. Hanem amikor a szeretteim szemében látom a sajnálkozást. Nos, az elviselhetetlen. Minden napot próbálok túlélni, ők meg állandóan szembesítenek a nyomorommal. Oké, nem mindenki, de például az anyám nagy mestere ennek. Még jó, hogy vannak normális testvéreim, és rájuk számíthatok. Az, hogy tavaly óta eggyel több tesóm van, mint korábban gondoltam, szinte felfoghatatlan. Tavaly derült ki, hogy apának nem én vagyok az elsőszülött lánya. Szóval lett egy nővérem.

Amint felértem az apartmanba, a minibár tartalmát vizslattam. Úgy éreztem, mennyiségben kell gondolkodnom, szóval lementem a főépületbe, egyúttal felderítettem a hotelt. Szerencsére van egy bár, ahol villámgyorsan elkészült a koktélom. Leültem a belső udvaron a szökőkút melletti padra, és jólesően kortyolgattam az italomat. Rebeka, a legújabb testvérem tanácsa ez volt az indulás előtt: ne egyedül igyál! Vicces, hogy ő ad nekem tanácsokat. A mi egész sztorink filmbe illő. Rebeka – akiről alig egy éve tudom, hogy a nővérem – tulajdonképp a férjem előző felesége. Ma már tudok ezen mosolyogni. Amikor Rolf felvett dolgozni, még gyakornok voltam. Én azonnal belezúgtam, de ezt senkinek nem mondtam, sőt igyekeztem eltitkolni. Tudtam, hogy Rolf házas, és van egy lánya. Az én elveimmel összeegyeztethetetlen volt, hogy belepiszkítsak egy házasságba. Még egy álbarátot is kreáltam magamnak, a kolléganők előtt vele takaróztam. Aztán észrevettem, hogy Rolf másképp néz rám. Utáltam magam emiatt, de bármire esküszöm, nem akartam belebonyolódni semmibe. Aztán szerelmet vallott. Egyetlen barátnőmnek meséltem el, és emlékszem Janka reakciójára: „Dalma, ne legyenek kétségeid. Mindegyik ezt mondja, nincs otthon szex, valahogy be kell jutnia a bugyidba.” Hiába tudtam, hogy valószínűleg igaza van, elkerülhetetlenül sodródtunk egymás felé. Amikor már nyakig, mit nyakig, a fejem tetejéig benne voltam, nem voltak elvárásaim, csak ki akartam élvezni azt az időt, ami nekem jut Rolfból. Soha nem említettem, hogy váljon el, vagy ilyesmi, azt gondoltam, egyszer csak elmúlik nálam ez a rajongás, de nem így lett. Rolf nem sokáig húzta, hamar döntött, és engem választott. A mérhetetlen boldogság mellé beköltözött a bűntudat. Szétdúltam egy családot. Évekig éltem ezzel a teherrel. Azóta sokat és őszintén beszéltünk erről Rebekával. Ő volt a feleség. A legutóbb azt mondta, hogy a legjobb dolog, ami akkor Rolffal történhetett, hogy belém szeretett. Az meg, hogy kiderült, Rebekával testvérek vagyunk, elképesztő történet. Apa sosem vetette meg a nőket. Addig csupán arról tudtam, hogy apa révén két testvérem van, természetesen mindhármunknak más az édesanyja. Adrienn a húgom, pár évvel fiatalabb nálam, ő orvos és a kis Ella, aki a saját gyermekeimnél is fiatalabb. Egy véletlen folytán derült ki, hogy apa első gyermeke Rebeka, akinek éppen csak a létezéséről tudott, de szem elől tévesztette. Mindig az élet írja a legjobb forgatókönyvet. Hiába nem egy argentin szappanoperában élek, az is kiderült, hogy Rolf lánya vér szerint nem is az övé. Hála az égnek Rolf ezzel már nem szembesült, ugyanis Rebekának nem volt alkalma elmondani neki az igazat. A jóisten megkímélte Rolfot attól, hogy ezzel szembe kelljen néznie. Bár nekem meggyőződésem, hogy Rolf tudta az igazságot, de annyira szerette Tarát, hogy ez őt egyáltalán nem zavarta. Ezt soha nem fogjuk már megtudni.

Ennyi trauma után csoda, hogy ki vagyok borulva? Másnak az egész életében nincs annyi fordulat, mint nekem az utóbbi egy évben. A fiaim különbözőképpen próbálják feldolgozni az apjuk elvesztését. Csongor egyébként is problémás kamasz volt, de mióta Rolf nincs velünk, azóta agresszív is, szóval hetente szakemberhez járunk, Kristóf meg a temetés után olyan szinten magába fordult, hogy fél év kellett ahhoz, hogy újra közel tudjak hozzá kerülni. Ő volt az első, aki felvetette, hogy el kellene utaznom. Kiskamasz létére tökéletesen átlátta, hogy a közös nyaralásunk egy erőltetett menet volt, kínosan figyeltünk arra, hogy jól érezzük magunkat. Határozott elképzelése van azzal kapcsolatban, hogy mi a gyógyír az ő fájdalmára. Szerinte hagynom kellene őt gépezni, mert játék közben jól érzi magát és nem gondol semmire. Megemlítettem ezt Olgának, a pszichológusomnak, és azt mondta, hogy ez Kristófnál ösztönös reakció, ő így védekezik. Azt pedig, hogy utazzak el valahová, a környezetemben mindenki egyöntetűen támogatta.

Mivel a temetés után villámgyorsan visszaálltam dolgozni, és igazán hatékony módja volt ez az „életben maradásomnak”, a főnököm is jóváhagyta a szabadságomat. Igazából, amióta Rolf nincs velem, a munkába menekültem. Széthajtottam magam, és minden magamtól elvett figyelmet az újság tökéletesítésére fordítottam. Azóta arculatot váltottunk és új weboldallal gazdagodtunk. Kiskorom óta újságíró szerettem volna lenni, nem emlékszem rá, hogy valaha is mást akartam volna csinálni. Emlékszem, hogy kezdődött. Anya és apa soha nem éltek együtt, jóformán nem is jártak együtt, csak úgy lettem. Persze apa minden gyermekneveléssel kapcsolatos kötelességét teljesítette, és miután anya hozzáment a nevelőapámhoz, onnantól azt gondoltam, hogy mégiscsak nekem a világon a legjobb, hisz nem egy, hanem mindjárt két apukám lett. Ez azért jobb felállás, mint akinek egy sincs, például Jankának nem volt. Szóval nem éltem ezt meg tragikusan, inkább különlegesnek éreztem ettől magam. Amikor apánál töltöttem az időmet, minden reggel villásreggelivel készült és egymással szemben ülve újságot olvastunk. Én alig tudtam lapozgatni, de minden alkalommal a kezembe nyomta a kulturális rovatot és a pletykákat tartalmazó oldalakat. Bevallom, nem mindig olvastam. Inkább arra voltam kíváncsi, hogy apát mi köti le olyan nagyon. Akkor azt gondoltam, hogy az újságíróknak hatalmuk van mások felett, ha ezek a különleges képességekkel rendelkező emberek valamit leírnak, akkor arra mindenki, még az én mindenható édesapám is odafigyel. Olyan akartam lenni, mint ők. Hatással akartam lenni az emberekre, bár ennyi év távlatából elképzelhető, hogy valójában csak az apukám figyelmére pályáztam… ez a cél lebegett mindig a szemem előtt.

Rolf cégében kommunikáció szakos diplomával marketingasszisztens voltam, de a fiúk születése után olyan újsághoz sikerült bekerülnöm, ami elég fajsúlyos, főleg a nőket érintő témákban. Ez volt a szívügyem. Az évek során a kemény munka meghozta a gyümölcsét, először rovatvezető lettem, majd nem is sokára, amikor az elődöm saját céget alapított és kilépett, főszerkesztővé léptettek elő. Ma már viszonylag kevés cikket írok, de a mindenem ez a lap. Idén volt húsz éve, hogy megalakult a Női Vonal magazin, ennek alkalmából jöttünk ki egy újabb, fiatalosabb logóval és új dizájnnal. Az online média térnyerése miatt ráerősítettünk a weboldalra, és amióta megtripláztuk a videós tartalmakat, a látogatószám is rohamosan növekszik. Szeptember elsején indultunk az újításokkal, és addigra kellett a teljes reklámkampány minden részletét összehangolni. A nagyközönség most találkozik mindezzel, de mi már hónapok óta ezen dolgozunk. Innentől csak figyelnünk kell, hogyan fogadják az újításokat.

Az időzítés a magányos nyaralásra szinte tökéletes. Azt leszámítva, hogy az iskolakezdés körüli felhajtás és a meló teljesen kifacsart. Legszívesebben egy hétig csak feküdnék. Ahogy ezt kigondoltam, rájöttem, hogy tulajdonképpen akár ezt meg is tehetem. Bármit megtehetek itt egyedül.

Megittam a koktélomat és visszasétáltam az apartmanomba. Természetesen szembetalálkoztam a szálloda helyettes vezetőjével, ebben egy pozitívum volt, jelenleg nem félmeztelenül, ragyogó vízcseppekkel a testén állt meg velem szemben. Bosszantott ez a pasi, de nem tudtam beazonosítani, miért. A jelenléte idegesített. Túl tökéletesen néz ki, és nagyon kedvesen mosolyog. Amióta Rolfot megismertem, nem volt olyan férfi az életemben, aki felkeltette volna az érdeklődésemet. Mosolyognom kell, ha eszembe jutnak Rolf féltékenységi jelenetei, amelyek az utóbbi időben rendszeressé váltak. Igyekeztem hárítani a vádaskodását, de mindig talált valami okot, hogy bosszantson ezzel. Eleinte viccel ütöttem el a viták élét, de a halála előtti időszakban már nagyon terhes volt, persze ez a történtek után már lényegtelen. A saját bőrömön tapasztalom, hogy az az orbitális közhely, hogy idővel a régi emlékek megszépülnek, mennyire igaz. Kicsit olyan ez, mintha az emlékeink fekete-fehér képek volnának, és az idő múlásával a tudatunk ezt a képet szisztematikusan szépiává lágyítaná. Nem éltünk rosszul, kéz a kézben minden problémán túl tudtunk lendülni. Vagy így, vagy úgy, de nem toporogtunk egy helyben. Minden barátnőm arra biztat, hogy legyek nyitott a férfiakkal kapcsolatban, na hát kábé ennyire sikerül, mint a tengerparton. Ott állt előttem ez az Adonisz, én meg szimplán bunkó voltam vele. Az a nagy helyzet, hogy minden hasonló helyzetben azonnal kitűzöm a zászlót, és onnantól én mondom meg, hogy merre van az előre. Janka folyamatosan cseszeget emiatt, szerinte ideje lenne körbenéznem.

Megcsörrent a telefonom. Emlegetett szamár.

– Hali, épp rád gondoltam – szóltam bele a telefonba.

– Máris hiányzom?

– Nem, csak… – ekkor közbevágott.

– Jaj, Dalma, csak egyszer történne olyan, hogy nem azt mondod, amit gondolsz. Néha lehetnél kicsit árnyaltabb!

– Mint például? – Tudtam mire gondol, de mindig húztuk egymást.

– Mond neked az a szó valamit, hogy szivárvány?

– Naná! Az az égi látványosság, ami valójában nem is létezik. Az csak egy optikai jelenség – kezdtem bele a magyarázatba.

– Nem érdekel, hogy mi a szivárvány fizikai vagy mit tudom én, milyen tudományág szerinti definíciója! – állított le. – Engem csak az érdekel, hogy igen ritkán látható és minden egyes alkalommal képes ámulatba ejteni.

– Téged egy izmos felsőtest is ámulatba tud ejteni. – Nem tudtam nem lecsapni a magas labdát. Janka még mindig keresi az igazit, és egész komoly repertoárt tudhat maga mögött.

– Oké, te nyertél – zárta le a szócsatát, amit egyébként rendszeresen és órákon át tudunk vívni. Mi így működünk. – Azt meséld el, milyen a hely.

Beszámoltam az utazásról, meg hogy már voltam lenn a parton, és elmeséltem, milyen a szobám.

– Semmi érdekes?

– Mire gondolsz?

– Egy hat és fél perces szex a repülő mosdójában?

– Nos, az valóban érdekes volna… – nevettem el magam.

Janka volt az egyetlen, akivel őszintén tudtam beszélni erről is. Neki el mertem mondani, hogy hiányzik a szex. Nyilván a Rolffal való intimitás, bár Janka meggyőződése, hogy nem kell minden együttlét mögé érzelmeket gondolni. Szerinte ezt is meg kellene tanulnom, de az a helyzet, hogy még kimondani is alig tudtam ezt, mert valami nyomasztó bűntudat lesz úrrá rajtam, ha arra gondolok, hogy jólesne, ha valaki kényeztetne.

– Sehol egy görög istenkirály pasi?

– Ami azt illeti, akad. – Nem is tudom, miért kezdtem bele. Innentől Janka kérdésáradata megállíthatatlan volt. Minden interakciónkat részletesen el kellett mesélnem, és Janka nem volt feldobva a hallottaktól.

– Dalma, most nem viccelek. Figyelj rám! – Valóban nagyon figyeltem. – Elutaztál Görögországba, ott is egy majdnem lakatlan szigetre, aminek a nevét sem tudom megjegyezni, és megpróbálsz önmagad lenni. Elvileg nem csomagoltad be a bőröndbe a fájdalmadat. Ugye itthon hagytad? – Ugyan ő nem látta, de akaratlanul is bólintottam. – Na, akkor mi a teendő?

– Fogalmam sincs. – Tényleg tanácstalan voltam.

– Te ott egy ismeretlen nő vagy, nincs gyereked! Egy sem, nemhogy kettő! Férjed valóban nincs, de arról senkinek nem beszélünk. Oksa? Tehát, kedves leszel a pasihoz, és nem tervezed meg minden lépésedet. Azt fogadod el, amit kapsz. Érthető ez?

– Nagyjából.

– Akkor pontosítok! Ha például mosolyogsz, elképzelhető, hogy beszélgetni szeretne. Mit teszel te ekkor?

– Beszélgetek? – kérdeztem bizonytalanul.

– Hurrá!

– És mit nem mondasz el?

– Letagadom a kölyköket, és hogy özvegy vagyok.

– Szuper! Csak ne említsd őket! Meg semmit, amit itthon hagytál. Csak az „itt és most”-ra koncentrálj. Menni fog?

– El sem tudom képzelni.

– Dalma! A kedvemért próbáld meg, kérlek! – szinte könyörgött.

– Oké – egyeztem bele.

– Ez olyan oké, hogy tényleg oké?! – faggatott.

– Igen, olyan! – Ebben a pillanatban valóban úgy gondoltam, hogy teszek egy próbát.

Miután elismételtette velem háromszor, hogy csak magamra figyeljek, elköszöntünk egymástól. Janka, mi lenne velem nélküle? Az ő életenergiája segített át számtalan nehéz helyzeten. Középiskola óta barátok vagyunk. Szinte semmiben nem hasonlítunk, mint a Jin és a Jang, olyanok vagyunk. Szeretem és kész.

Felhívtam a gyerekeket, ha már a következő napokban le kell tagadnom őket, legalább ma legyek még anya. Nem volt túl tartalmas beszélgetés egyik fiúval sem, de legalább tudom, hogy nem kell aggódnom.

Lezuhanyoztam és felvettem egy atlétát és a kedvenc farmeremet. Nem érdekelt különösebben, hogy nézek ki, mert semmilyen elvárásnak nem akartam megfelelni. Az érkezésünkkor elmondta a recepciós, hogy a vacsora svédasztalos, és hogy általában a nagyteraszon tálalnak, várhatóan sok saláta és grillhús meg hal lesz a menü. Azt hiszem, ez nem egy kisestélyis hely. Egyébként valóban olyan, ahogyan Kata leírta. Kata volt az első főnököm az újságnál, és nagyon megkedveltük egymást. Azóta is tartjuk a kapcsolatot, ritkán találkozunk ugyan, de egyetlen alkalmat sem hagy ki, hogy ajánlatot tegyen, hogy dolgozzam nála. Tanácsadó céget hozott létre és sokféle területről gyűjtött maga mellé embereket, akikkel jól működteti a stúdiót. Kata kiváló újságíró volt, de beleásta magát a spirituális világba és ez be is szippantotta őt. Ő ajánlotta ezt az isten háta mögötti helyet, azt mondta, biztos benne, hogy itt megtalálom, amit keresek, bármi legyen is az.

Janka ösztönzésére egyre inkább hajlok afelé, hogy a bánatomat hátrahagyva tervek nélkül, spontán kiélvezzem ezt a pár napot. Jöjjön, aminek jönnie kell.