Úgy alkudtunk meg Herr Vukoviccsal, hogy az alkatrész érkezéséig az Erdei Menedéken dolgoznak. A legfiatalabb, tizennégy éves fia – hivatalosan Max, de az apja és a testvérei csak Matyinak hívták – már csak azért is lelkes volt, mert a nyári szünetre kapott házi feladatának a hagyományok, a családi gyökerek erejéről kellett szólnia.
– Tudod, én sokkal szerencsésebb vagyok, mint te – közölte rögtön az első napon. Az apjával ellentétben hibátlanul beszélt magyarul.
– Mire gondolsz? – pillantottam rá, miközben segítségével egy rozzant irodai asztalt cipeltem ki az odarendelt konténerbe.
– Hát fura… de az itteniek azt szeretnék, hogy mi magyarként gondoljunk magunkra, tőled meg ezt kikérik maguknak. Szóval én megengedhetem magamnak, hogy osztráknak valljam magam, te meg kitörölheted a fenek
