24.
Zsúfolásig megtelt néző-hallgató közönséggel a földszinti nagy terem. Nincsen izgalmasabb ingyen színház a nyilvános, kisebbségi szóbeli vizsgánál.
Ráthonyiné ül az első sor közepén. Nehéz, fekete selyemruhában, vastag aranyóralánccal nyakában, ünnepélyesen Van valami csendes tüntetés abban, ahogy ott ül a nézőközönség között:
– Íme, én is csak távolról nézhetem, hogy mi sors vár az én növendékeimre. Nem tehetek róla, ha… De a felelősség mégis az enyém. – És szürke sápadtság váltja fel kövéres arcán a piros izgalomrózsákat.
Fehér vászonruhában, sárga félcipőben az elegáns, illatos Ghiţa hajol meg kézcsókra gráciával Ráthonyiné előtt.
– Megengedi, asszonyom?! Ma én is csak nézőközönség vagyok. Szeretem ezt az osztályt, azért jelentem meg személyesen. Emlékezhetik rá, asszonyom, öté
