Kiléptek az utcára.
– Igazi Biedermeyer-hangulat! – suttogta Görtzl doktor sejtelmesen, amint lépegetett a lány oldalán, a finoman pilinkéző hóesésben. Karját úgy nyújtotta, akárha egy menüett ellejtésére kérte volna fel.
– Vigye az ördög – gondolta a lány kissé becsípve, és belekarolt az orvosba.
– Születésnapi szórakozásul most majd én mutatom meg magának a várost, kis virág! – mondta Gézuka és fiákerre szálltak. Kocogtak a macskaköveken ide-oda, a városból ugyan semmi sem látszott a felhúzott kóber alá. De a rosszul kövezett út egy-egy keserves huppanóján annál nagyobbat döccent velük az ócska kocsi. Amint kocogtak, olykor-olykor bevilágított egy-egy tovasuhanó utcai lámpának álmos fénye. Gézuka nem átallotta belesuttogni Ilona fülébe az ismert Ady-verssorokat, az ócska konflisról… A
