„Minden egyes nap mondjon nemet neked legalább egyvalaki legalább egyszer.”
„Minden egyes nap mondjon nemet neked legalább egyvalaki legalább egyszer.”
Nyolcéves voltam, és az iskola udvarán lődörögtem. Nem emlékszem, miért nem volt velem a legjobb barátom – vagy bármelyik barátom; a lényeg, hogy aznap egyedül voltam.
Az ebédidő olyan lassan vánszorgott, mintha vasárnap lett volna.
Aznap reggel esett, a szürke beton még mindig nedvesen csillogott. Az eget felhők takarták, lógott az eső lába. Afféle baljóslatú nap volt.
Az udvaron lányok csoportjai szóródtak szét. Néhányan fejjel lefelé lógtak a mászókán, tengerészkék rakott szoknyájukat a bugyogójukba tűrve. Mások a betonra festett banánsárga négyzeteken ugróiskoláztak. Egy kis csapat mondókát kántálva ugrókötelezett.
Kö
