HUSZONEGYEDIK FEJEZETVERONICA
Rögtön visszajövök.
Általában nem vagyok babonás, de mégis miért pont ezt mondtam, és miért így? Ahogy elindultam lefelé, akaratlanul is ezen morfondíroztam – óvatosan kapaszkodtam a falba, mintha bármikor kiugorhatna elém egy szellem vagy valami váratlan borzalom.
Egy lépés. Még egy.
Bal, jobb.
Próbáltam a lépteimhez igazítani a lélegzetemet. Gyorsan le kellett jutnom az alagsorba a generátorhoz, mielőtt bekapcsol a vészüzemmód, de a lábam valahogy nem akart engedelmeskedni. Odafentről hallottam, ahogy valaki kiabál, fojtott, távoli hangon. Nem tudtam nem venni róla tudomást, de igyekeztem fókuszálni.
Le a lépcsőn. Sötét.
Végig a folyosón. Még sötétebb.
Be a biztonsági terembe. A legsötétebb.
A telefonom zseblámpája, ami mindig túl erősnek bizonyult
