Riverdale - Menekülés

PROLÓGUSJUGHEAD Nyár. Már a szó hallatán is számos kellemes emlékkép jelenik meg a szemem előtt. Hosszú esték, a horizont felett lassan lefelé kúszó nap, a levegőben világító szentjánosbogarak, melyeknek úgy szikrázik a fénye, akár a július negyediki tűzijáték. Lusta nappalok a verandán heverészve. Kezemben egy tölcséres fagyit fogok, és azon tűnődöm, hogy azonnal felfaljam-e, vagy inkább lassan élvezzem ki az ízét, mielőtt még teljesen szétolvasztaná a perzselő nap melege. A nyár arra való, hogy az ember megálljon, csapkodja a szúnyogokat és fürödjön egy jót a Sweetwater folyóban. És ne törődjön az ébresztőórával és az idő múlásával. Olyan érzés, mintha kimerevítenénk egy filmrészletet. Ilyenkor a felelősség legkisebb nyoma is elvész, nincs más csak te, a legjobb barátaid és az érzés, hogy bármit is teszel, az csupán átmeneti és bizonytalan… de csak a tiéd. Riverdale-ben a nyár a mi időnk. Legalábbis ezt gondoltuk. Egészen az idei nyárig. Egészen addig, ameddig Archie Andrewst le nem tartóztatták gyilkosság vádjával, és arra nem kényszerítették, hogy a gimnázium utolsó éve előtt bíróság elé álljon. Aztán rá kellett ébrednünk arra a félelmetes – és félelmetesen valóságos – eshetőségre, hogy Archie pere még csak a kezdet. Cassidy Bullock. Nem rendített meg bennünket kifejezetten a halála. Végtére is Cassidy és bandája terrorban tartottak minket egy teljes hétvégén át, amit Veronicáék erdei házában töltöttük a Shadow Lake mellett. És talán sokkal rosszabb dolgok is történhettek volna, ha Veronica nem nyomja meg a rejtett riasztó gombját. Éppen ezért nem sajnáltuk, hogy Cassidy meghalt (feltételezhetően a Lodge család testőre, André keze által). Azt viszont annál inkább, hogy Hiram Lodge, Veronica apja Archie-ra kente a gyilkosságot. És ténylegesen vád alá helyezték. Végtelen nyár. Nyári szerelem. Wallace Stevens költő írta, hogy „A nyári éj egy tökéletes eszme”{1}. Csakhogy Archie, Veronica, Betty és én semmilyen tökéletességet nem láttunk az idei nyárban. Semmi más nem maradt, csak a könyörtelen valóság. Archie számára ez a valóság abban merült ki, hogy a vallomását tanulmányozta. A végére szinte már kívülről fújta minden mondatát. Anyjával, Mary Andrewszal – aki kétség kívül az egyik legkiválóbb védőügyvéd, akit egy gyilkossággal gyanúsított tinédzser csak kívánhat magának – végigolvasták az egész vádiratot, amit Hiram Lodge dolgozott ki, górcső alá helyezve minden egyes részletet. Mary mellett a csapatot erősítette Betty Cooper is, a maga gyakorlatiasságával és eltökéltségével, ami mindig is jellemző volt rá. A mindig derűs, mindenkivel kedves lány tavaly nyáron éppen újságírói képességeit csiszolgatta egy Los Angeles-i gyakornoki állásban az egyik életmód blognál. Oknyomozói képességeit azóta arra használja, hogy bebizonyítsa legjobb barátja ártatlanságát. Ezt az egész rémséget csak megkoronázta az a mozzanat, amikor Betty apjáról kiderült, hogy ő az a sorozatgyilkos, akit Riverdale-szerte csak Csuklyás néven emlegettek. Mindeközben Riverdale ügyeletes üdvöskéje, Veronica Lodge megtagadta bőkezű örökségét és az összes előnyt, ami ezzel járt. A Park Avenue-n felnőtt hercegnő hátat fordított a családi névnek, és az összes anyagi előjognak, amit ez jelentett, és miközben továbbra is igyekezett hírnevet kivívni magának, miután megvásárolta Pop Chock’ Lit Shoppe nevű éttermét, folyamatos harcban állt – és reménytelen zsákutcába került – az ő drágalátos apucijával. És hogy mi az ára kettőjük heves csatározásának? Nem más, mint Archie Andrews szabadsága. Talán még a lelkét is vásárra vinnék. Ami engem illet, próbáltam megtenni minden tőlem telhetőt, hogy folytassam apám odaadó munkáját, és megálljam a helyem a Kígyók új vezetőjeként. Természetesen aggódtam Archie-ért – helyesebben kétségbeesetten féltettem őt –, habár igyekeztem mindig pozitív maradni az ügyben. (Ami enyhén szólva sem könnyű feladat számomra.) Csakhogy nekem ott volt egy egész banda, akik – szó szerint – tőlem várták, hogy vezessem őket. A Kígyók semmi rosszat nem tettek ellenem, ahogy az Andrews család ellen sem. Főleg azok után, hogy befogadtak minket, miután Hiram Lodge mindenkit elmozdított a helyéről, aki a kevésbé szerencsés South Side városrészben lakott. Miután apám visszavonult a Kígyók bandavezéri posztjáról, elérkezett az idő, hogy bebizonyítsam az embereknek, én is érdemes vagyok a bizalmukra és a belém vetett hitükre. Az egyetlen probléma az volt, hogy ezt még én sem hittem el igazán. Amikor Jason Blossomot meggyilkolták, Riverdale városa elveszített valamit, ami addig természetes velejárója volt, de szavakkal alig kifejezhető. Apró kis közösségünk évtizedeken át viselte magán a kisvárosok egységes, makulátlan tisztaságát. Senkinek nem jutott eszébe, hogy megkapargassa a felszínt, és megingassa Norman Rockwell örökségének tökéletes képét. Senki sem akarta felborítani a rendet… még azok sem, akik tudták, hogy mit rejt a felszín alatti mélység. Azok sem, akik jól ismerték a város titkait, és annak rothadó, mélyen lappangó sötétjét. Jason Blossom. A Csuklyás. És most Archie Andrews, a város egykori aranyifjúja, a mintagyerek, aki gyilkosságért áll bíróság elé, vergődve a lecsúszott maffiavezér szorításában. És megvan rá az esély, hogy mindent elveszítsen, csak mert elkövette azt a hibát, hogy rossz emberrel kezdett. A nyár párás hőségben is könyörtelenül dübörögtek tovább az események, mind a négyünket bonyolult kapcsolatrendszerbe fűzve. A napok végtelennek tűntek, mint minden nyári nap, csakhogy ez a nehézkes, melaszos tempó vészjósló és fenyegető érzést hozott magával. Közeledett a Munka Ünnepe. A legtöbb tinédzser utálattal gondolt volna rá, hogy újra iskolába kell mennie: házi feladatok, klikkesedés, korai kelés. Mi azonban nem gondoltunk erre. Bármit megadtunk volna azért, hogy újra ez legyen a legnagyobb bajunk. Mi ehelyett Archie utolsó esélyén aggodalmaskodtunk – ez volt az utolsó lehetősége a szabadságra, le kellett győznie Hiram Lodge-ot a saját pályáján –, de ez is egyre kevésbé tűnt elérhetőnek. Márpedig, ha nekünk nem sikerül megmentenünk Archie-t a Riverdale mélyén rejlő sötét szörnyűségektől, akkor mégis ki fogja ezt megtenni helyettünk?