Huszonhetedik fejezet– Nem fürdött még a Balatonban? – harsogta a telefonvonal túlvégén Tsa. – Maga tényleg egy élhetetlen marha, fiacskám!
– Engedelmével, uram, én nem, inkább azok, akik a hideg fürdő közvetlen közelében tehéncsordákat itatnak.
– Mi itt megfővünk a szerkesztőségben, maga meg ott finnyáskodik… De hát a maga dolga!
– Látott valaha is ilyet, mondjuk, azokon a fényképeken, amelyek olaszországi nyaralóhelyen készültek?
Ingerült morgás:
– Látom, elhatározta, hogy feltart a hülyeségeivel, Csengődi. Mióta innának sós tengervizet a marhák? És mióta etet engem a semmivel egy mihaszna riporterem, aki szakácsnők, kikötőmesterek és félőrült hegylakók mendemondáival óhajtja szórakoztatni az olvasóinkat?!
Nyeltem egyet, nincs válasz. A szokásos nóta, majd lenyugszik.
– Ahelyett,
