Huszadik fejezetNo persze nem mindegyik lapnál ez a módi, sok helyen az újságírók keményen dolgoznak, és magas a fizetésük, bőséges személyes költségszámlával. Szép házuk van, jó helyen és valamely királyi címerrel kidekorált társaságban teniszeznek, jó magánpályákon. Utóbbira kiváló lehetőségük volt, lévén hogy az elsőt itthon egy főrangú, a Lóversenytéren sportoló társaság alapította meg gróf Zichy Rezső vezérletével 1883ban – a Budapesti Lawn Tennis Club ma is az egyik legrangosabb hely, ahová engem csak interjúzni engednek be, ha úgy kívánja a tulajdonosok érdeke. Ennek ellenére nem a főváros lett az első versenyek helyszíne. Nyaranta az úri társaság vidéken múlatta az időt, így történt, hogy az első tenisztornát a Stefánia Yacht Egylet rendezte Balaton-Füreden, 1887-ben. Három évvel k

