Alex ájultan borult az oldalára, és hosszan zuhant az örvénylő sötétség mélyére.
Jóval később, amikor végre ismét magához tért, magzatpózba görnyedve, fájdalomtól lüktető arcát a tenyerébe temetve nyöszörgött. Mielőtt a tudata újból kitisztult vagy alábbhagyott volna a fájdalom, Bogdan már mellette is termett, és ismét térdre állította.
– Fogd meg az ásót, és ásd meg a sírod! – parancsolta Bogdan. A felkelő nap fényében a férfi világtalan szeme ezüstösen csillogott. – Ha nem kezdesz el ásni, akkor egyesével kezdem levágni az ujjad. Szépen sorban. És hidd el nekem, hogy legkésőbb a harmadik után ásni fogsz. De a csonka kezeddel sokkal kínzóbb lesz.
– Ne tegyétek ezt velem! – könyörgött Alex, és megtörve, magába roskadva hajolt előre a földre. – Ha a pénzt akarjátok, megszerzem! Esküszöm!
