4.

3091 Words

4.KORÁBBAN Olga és Alex második közös gyereke 2011 áprilisában érkezett a kis családba. Irina tervezett gyerek volt, és két évvel volt fiatalabb Anatolijnál, akit a családban csak Toljának szólítottak. Egy kisfiú és egy kislány. Pontosan úgy, ahogy azt Alex szerette volna. Olga is nagyon szeretett volna egy második gyereket, de úgy érezte, jobb lenne várni még vele, mert így is túl sok energiáját felemésztette az anyaság. Csakhogy Alex erőltette, hogy most vállalják a másodikat is. – Jobb lesz ezt egyhuzamban letudni – hangoztatta többször is. Ráadásul olyan vehemenciával, mintha ez egy mindet eldöntő szempont lenne, és neki kellene majd otthon maradni a két gyerekkel. Végül Olga engedett a nyomásnak, hiszen ő is szeretett volna egy kistestvért Toljának. Így már két kisgyerek terhét v

Free reading for new users
Scan code to download app
Facebookexpand_more
  • author-avatar
    Writer
  • chap_listContents
  • likeADD