– Köszönöm – mondja halkan. – És… mellesleg… a nevem… – Egy rövid szünet. – Amelia. Amelia Rose. – Hátrálni kezd. – A Rae csak művésznév.
Miután elhagyja a konyhát, ott állok mozdulatlanul, és a neve ott köröz a fejem körül. Amelia. A fenébe. Bárcsak ne tudnám! Minél hamarabb kirakom Amelia Rose-t a házamból, annál jobb.
Amelia.Telt ház van – mondom, és ijedten nézem, ahogy Noah állkapcsa összeszorul. Széles vállával kissé áthajol a panzió recepciós pultja felett egy aranyos kis öreg hölgy felé, aki porba tiporta az álmait. Azonnal szimpátiát érzek Mabel iránt, aki farkasszemet néz Noah-val. Jobban mondva felmered rá, mivel felfelé kell emelnie az állát, hogy lássa Noah-t. Mabel a hetvenes éveiben járó fekete nő, ezüstös, rövidre vágott extragöndör hajjal. Mély árnyalatú, mályvaszínű rúz
