Másik házban vagyok, egy házban, amely határozottan nem Noah-é. Az utolsó dolog, amire emlékszem, hogy Hank bárjában voltam. És most egy különös ágyban ébredek. Pánik lebeg a tudatom repedései felett, amíg össze nem rakom, hogy ez a szoba hihetetlenül nőies. Egy szép, virágos takaró van rajtam, a színkészlete olívazöld, piszkosrózsaszín és krémszín. Az ablakpárkányon pozsgás növények, az ágy mellett pedig egy hatalmas virágcsokor. És még mindig a saját ruháimban vagyok. Suttogó női hangok (nem túl sikeresen suttognak, igazából csak halkabban beszélnek) szivárognak be a csukott ajtón, és megkönnyebbült sóhajjal állapítom meg, hol vagyok.
– Nem kellene felébresztenünk?
– Nem. A doki azt mondta, hogy hagyjuk aludni.
A doki?
A doki?Hirtelen emlékfoszlányok törnek rám. A furcsa kábaság a bá
