Egymásra nézünk. Először nem mosolyodik el, de minél hosszabb ideig néz engem, annál inkább mosolyra húzódik a szája, mintha nem tehetne róla. És hirtelen arra gondolok, hogy talán nem is rosszak az esélyeim.
Gondolom, hogy hallani akarod majd az egész szívet tépő sztorit? – kérdezem Ameliát, miután elhagyjuk a falatozót, és ismét kettesben vagyunk. Önelégült vigyorral néz fel rám.
– Ez úgy hangzik, mintha épp beletörődnél egy gyökérkezelésbe.
– Nagyjából ugyanaz a fájdalomszint.
Ezt poénnak szántam, de kissé laposra sikerült. Vagy talán kissé túl fájdalmasan érintett. Mert mindig fáj, ha Merrittre gondolok. Utólag visszagondolva, látom magam, ahogy lelkesen követem azt a nőt New Yorkba. Tényleg hittem benne, hogy a mi kis nyári flörtünk igazi volt. Megborzongok.
Ahogy arra Jeanine rá
