2.
1946. január 8-án délután három órakor csengettek a Hidász utcai ház kerítéskapuján.
Kálnitz Mihály a szobájában tanult, az államvizsgájára készült, íróasztalán a műszaki könyvek sokasága hevert. A csengetésre idegesen felkapta a fejét és hangosan kiáltott:
– Etelka, ki csengetett?
A nyolcéves kislány már a konyhaablakon lesett ki a behavazott útra.
– Egy néni áll a kapuban.
A csengő újból megszólalt.
– Kérdezd meg, mit akar!
A kislány kiszaladt a kapuhoz, a kulcs a köténye zsebében volt. Rózsika utána akart kiáltani, maradj Etelka, majd én kimegyek, de addigra a kislány már a kapuban állt.
– Csókolom, kit tetszik keresni?
– Kálnitz Mihály főhadnagy urat. Egy levelet hoztam neki, de csak neki adhatom át személyesen. Itthon van?
– Igen, szólok neki. Tessék bejönni, mert nagyon
