11.
1990. július 4-e volt, csütörtök. Bardócz és Kálnitz még mindig a reggelizőasztalnál ültek és kóstolgatták a finom domoszlói bort.
– Tudod, sógor – mondta Bardócz –, furcsának tartom, hogy nem emlékszel vissza arra az 1946-os januári napra, amikor Katinka néni felkeresett. Arra sem emlékszel, hogy hogy nézett ki?
Kálnitz tűnődve megvakarta az állát.
– Jókat tudsz kérdezni. Ki az Isten tud visszaemlékezni negyvennégy évvel ezelőtti dolgokra.
– De arra csak emlékszel, hogy csinos volt-e?
– Úgy rémlik, csinos volt. Azt hiszem, a haja sötétbarna, a szeme kék színű volt.
– Furcsa – tamáskodott Bardócz.
Kálnitz megcsóválta a fejét.
– Most meg mi az isten a furcsa?
– Etelka negyvenhat januárjában nyolcéves volt és nagyon jól emlékszik Katinkára. Nekem azt mondta, hogy Katinka néni s
