13.
Éjszaka két óra volt, amikor Kálnitz Mihály magához tért mély ájulásából. Fogalma sem volt, hogy hol van, jó ideig tartott, amíg tisztulni kezdett az agya és visszatért az emlékezete. Nagy nehezen felült, aztán néhány percnyi pihegés után lábra állt, de iszonyatosan szédült, és fájt a feje. Megtapogatta a tarkóját. Érezte, hogy az ujjai valami ragadósat tapintanak, megnézte a tenyerét, véres volt. Nagy nehezen az ajtóhoz támolygott, felkattintotta a villanyt. Lehunyt szemmel a falnak támaszkodott, amikor felnyitotta a szemét, észrevette a szőnyegen heverő levéltárcáját. Odabotorkált, le akart hajolni, de megszédült és térdre esett. Valahogyan nehezen tudta nyitva tartani a szemét. Várt egy kis ideig, aztán erőt vett magán, megnézte, hogy mi hiányzik a levéltárcájából. Útlevele megvolt
