Felöltöztünk, a fegyvereinket is magunkra aggattuk, és kéz a kézben vágtunk neki a folyosónak, Claudiával és Benitóval a nyomunkban. Hiába győzködtem őket, hogy megleszünk most nélkülük, zuhanyozzanak le ők is nyugodtan, mindketten ragaszkodtak hozzá, hogy a szobáig kísérjenek. Rafael nem kifogásolta, neki így volt normális, szóval leálltam én is gyorsan a tiltakozással. Elvégre ő a királyuk, ha ő valamit mondd, azt én sehogy sem fogom tudni megváltoztatni.
Rafaellel nagyon összehangoltan, egy ritmusra mozogtunk, pedig sokszor adódik, hogy az ember sehogy sem találja a harmóniát még a szerelmével sem, és az istennek se tud kényelmesen, kéz a kézben andalogni vele. Mintha nem ugyanaz a belső zene szólna a fejünkben. Na, hát Rafaellel nem volt ilyen gond, és mégis hiányzott a romantika. És
