A kés ezüst volt. Vagyis a férfi meg akart ölni. Ettől kicsit jobban éreztem magam. Ha kellett volna még bunyózni, bírtam volna, semmi gond, de valahogy nem akadt több jelentkező. És persze ölelkezni meg cicázni sem akart már velem senki, ami nyilván érthető, tekintve, hogy nyakig megfürödtem a vérben. Nem nehezteltem a megcsappant lelkesedésért. De hogy egyik pillanatról a másikra vége lett a feszkónak, az erőszakból egyből a nyugiba kellett volna visszaváltani, nem tudtam mit kezdeni a hirtelen jött-ment adrenalinlökettel. Minden erő kiszállt belőlem, szédültem és émelyegtem. Nem ártott volna pár perc édes magány, hogy összeszedjem magam.
A halott ingébe beletöröltem a késemet, és visszadugtam a hüvelyébe. Az ezüstpengének, amivel engem akartak kinyírni, nem volt helyem, elég szerencsét
