A combomba csak akkor hasított bele a fájdalom, amikor elindultam felfelé a lépcsőn Claudia nyomában. Rafaelhez tartottunk. A párbajtér egy valóságos stadion volt, lépcsőzetes lelátóval körbevett csarnok, amilyenben a kosárlabda-bajnokságokat is tartják, csak talán nem olyan hatalmas. Nem is annyira a fájdalomcsillapító hatása ment ki, inkább csak megváltozott a lábam mozgásiránya, és a varratok húzták a bőrömet, megfeszültek a mászástól. A karomon soha nem zavart annyira a seb és a varrás, a testnek az a része, ami komolyabban részt vett a mozgásban, nekem mindig kellemetlenebb volt.
Többezernyi vérpatkány zsúfolódott össze a nézőtéren. Keményen tartottam a pajzsomat, de még így is zsongott körülöttem és bennem az összeadódott, gigászi energia. Hogyhogy korábban nem éreztem? Mintha a kör
