Az öltözőbe menet a sarkon kis híján belerohantam Rafaelbe. Két kézzel kellett megállítania, különben a mellkasán csattant volna az arcom. Annyira Kane körül forgott még minden gondolatom, hogy nem figyeltem fel az energiájára, pedig a testőre is vele volt. Benito is olyan magas, mint a csábítóan barna és izmos főnöke, csak épp egy jóval vészjóslóbb kiadásban. Egyformán rövid volt a hajuk, egyformán barna, a szemük is ugyanaz az árnyalat, csakhogy Benitónak csúf sebhelyek borították az arcát. Talán a kamaszkori pattanások hegesedései, talán valami más, mindenesetre még ha nem is előnyös az ilyesmi senki bőrén – mint ahogy akadtak a környezetemben mások is, akiknek a kamaszkora örökre nyomot hagyott az arcán –, nem feltétlenül törvényszerű, hogy rögtön valami sötét, alvilági hóhért feltétel
