Rafael

Chapter 3

Épp Claudiával edzettem együtt a konditermünkben. Nyilvánvaló, hogy esélyem sincs olyan súlyokat megmozgatni, amilyenekkel ő dolgozik, viszont azt megtanulhatom tőle, hogy hozhatom ki a legtöbbet a számomra még mindig nagyon új szupererőmből. Ha az ember fia, lánya egy filmben vámpír vagy alakváltó lesz, valahogy magától értetődően érzi az új erejét, egyből vágja, hogyan működik. A való életben ez az egész nagyon máshogy megy. Legalábbis nekem. Vegyük például a kondit: van az a súly, ami egyszerűen rám hozza a frászt, és hiába bírnám el az erőmből, az agyam nem hiszi el, hogy képes lennék megemelni, ezért nem is vagyok rá képes. Hát ezért töltöm újabban a szombat délelőttjeimet éppen Claudiával és éppen a konditeremben. Ő ugyanis segít átlendülni ezeken a félelmeken. Türelmesen elmagyarázta, hogy eleinte a legtöbb alakváltó ugyanezekkel a problémákkal küszködik. Én ugyan nem vagyok a szó szoros értelmében alakváltó, bizonyos szempontokból mégis tekinthetünk annak. És hogy miről dumálunk, amikor épp nem a nagy súlyokkal vagyunk elfoglalva? Miről másról, mint a pasikról? Az embert még csak-csak kiiktathatjuk az ember lányából, de a csajt a vérpatkányból soha. Vagy hogy is van ez.

– De amikor Rafael annyira egyben van: magas, jóképű, és olyan, akár a tejcsoki. Ott van a csodás háza azzal a döbbenetesen pazar medencével, hogy lassan már én is akarok egyet. Ráadásul ez a pasi még udvarias is, választékosan beszél, kész úriember.

– Ez tény – bólogat Claudia.

– Akkor miért nem nyüzsögnek körülötte a nők?

– Tőle kérdezd! – feleli, miközben végignyúlik a nyomópadon, és a barna kezét egy akkora súlyra kulcsolja, hogy a szemem is jojózik tőle. Rémisztő. Mondjuk, Claudia is hatalmas. A pár centi híján kétméteres magasságához dudorodó izmok is társulnak, amik a sportmelltartó-sportgatya kombóban ráadásul rendesen ki is villannak. Most megfeszülnek, és már ebből látszik, hogy nagyon is ki fogja tudni nyomni ezt az iszonyatos súlyt. Fura, de hiába láttam már többször, ahogy ilyen súlyokkal dolgozik, képtelen vagyok megszokni, váltig halálra vagyok rémülve attól, hogy valaki fekvenyomásban ilyen tömegeket mozgasson meg. Végül is maga fölé emeli, az ég szerelmére! Volt már annál könnyebb kocsim, mint amit épp megemelni készül a speckó megerősített rúdon. Ha halandó ember lenne, és a súly visszazuhanna a mellkasára vagy a nyakára, összezúzná a csontjait, a légcsövét, mindent, és vége lenne, mielőtt még egyáltalán hívhatnánk a mentőket. Vagy ha, mondjuk, a mellére esne, és nem is zúzná szét a bordáit, legfeljebb segítségért kiálthatnék, mert egyedül leemelni nem tudnám róla, és ha rajtam múlna, kinyomná belőle a szuszt, és megfulladna. Ilyen hatalmas súlyokkal nem tudok neki asszisztálni, és ezt meg is mondtam, mire csak megvonta a vállát.

– Ha nem lennél itt, akkor is pont ennyivel dolgoznék.

Ezzel nem tudtam vitatkozni, hagytam, hadd csinálja.

A százhatvan centimmel, nőként eddig úgy éreztem, elég tiszteletre méltó súlyokkal dolgozom magam is, de amikor Claudiával együtt gyúrok, mindig törékeny kis mütyürnek érzem magamat. Mondjuk, mellette Hulk is csak egy mütyürkének érezné magát, szóval próbálom nem sokat túráztatni magam az érzésen.

Szépen leemelte a rudat a tartóról, lassan leengedte a mellkasáig, végig tökéletesen uralta a súlyt. Csak az izmai feszülése árulta el, hogy ez már neki sem játék maci. Meg ahogy kurtán, élesen kifújta a levegőt, majd szépen kinyomta az egészet. Mivel piramisban dolgoztunk, tisztában voltam vele, hogy alsó hangon is három ismétlést lenyom ezzel a végső súllyal most, vagy akár ötöt is, mégis minden idegszálammal azért könyörögtem magamban, hogy rakja már vissza a rudat a tartóra. Legyen vége! Nem mintha azt gondoltam volna, hogy nem fogja tudni megcsinálni, a fő parám az volt, hogy én nem fogom bírni idegileg.

Öt ismétlést végigcsinált ugyanilyen kiegyensúlyozottan, alig látszott rajta, hogy erőlködik, tényleg csak a lélegzetén hallatszott, hogy most azért nagyon összpontosít. Ahogy visszarakta végre a tartóra a rudat, kiderült, hogy én felejtettem el lélegezni, most fújtam ki egyszerre mindet, amit eddig bent tartottam, mintha én nyomtam volna a mázsákat, nem ő.

Felült, rám mosolygott.

– Ugye tudod, hogy soha nem kockáztatom az életemet gyúrás közben?! Ha kicsit is veszélyesnek érezném, akkor vagy nem csinálnám, vagy megkérnék valakit, aki képes segíteni, hogy szpotoljon.

– Tisztában vagyok vele, hogy nagyon óvatos vagy. A hiba bennem van. Szerintem soha nem fogom tudni megszokni, hogy ilyen embertelenül őrült súlyokkal dolgoztok. A halandók még ránézni se bírnak ekkora tömegekre.

– Már te is jóval nagyobb súlyokat meg tudsz mozgatni, mint egy halandó – vette magához a törülközőjét az állványról. Mindig mindannyian gondosan letörölgettük magunk után az eszközt, amivel vagy amin dolgoztunk. Ez a konditermi illem része.

– Persze, de ennek a közelébe se jutok.

– Jó, de nem is vagy akkora, mint én.

– A legtöbb pasi sincs akkora, mint te – nevettem nagyot.

Erre csak mosolygott, fehér fogai vadul villantak elő barna arcából.

– Te jössz! – mondta azzal a boldog és vadállati mosollyal, mintha egy párduc mosolyát lopta volna el. Vérállatként Claudiának köze sincs a párducokhoz, de valahogy a patkányság sem egyeztethető össze Claudia veszedelmes szépségével.

Együtt pakoltuk le a rúdról a tárcsák nagy részét, mert ragaszkodtam hozzá, hogy segítsek, még akkor is, ha nekem már az kész edzés volt, hogy ennyi súlyt átmozgattam. Cserébe én is segítettem neki felpakolni a saját penzumomat a rúdra. Így fair.

– Csak szólok, hogy én egymagamban, asszisztencia nélkül soha nem feküdnék be ekkora súly alá – közöltem vele.

Válaszul az előbbi vad mosolya párját kaptam halk, mély kuncogással megfejelve. Csak nemrég derült ki a számomra, hogy Claudiának öblös alt énekhangja van, és nagyon is szépen énekel. Pusztán őt hallgatni is megéri elmenni egy karaokebárba.

Elnyúltam a nyomópadon, és elhelyezkedtem a rúd alatt. Nem vagyok még olyan régóta szupererős, hogy lett volna időm elhinni, hogy az vagyok. Felnéztem a súlyra, és az járt a fejemben, hogy a saját súlyom háromszorosát fogom kinyomni, ami merő képtelenség. Csakhogy már többször is megcsináltam. Claudia a rúdra tette a kezét, hogy ha szükség van rá, segíthessen. Ha ő nem állt volna ott, nem lett volna merszem nekifogni.

A két markom ráfogott a rúdra az érdes részén, hogy érezzem, hol kell fogni. Kész, nem lehetett tovább halogatni. Igazából nem is annyira az erőről szól, hogy az ember képes-e leemelni a feje fölül a súlyt, hanem arról, hogy képes-e elhinni, hogy meg tudja csinálni. Azt már megtanultam, hogy ha közben az villog az agyamban, hogy Kizárt, hogy ezt meg tudjam emelni!, akkor kész. Egyébként a legtöbb gyakorlatnál csak ámulatot éreztem, hogy mekkora embertelen súllyal dolgozom, egyedül a fekvenyomás és a guggolás hozta rám a frászt. Mert ha itt valami félremegy, abba egy emberi test belerokkanhat. Vagy akár bele is halhat. És ezzel helyben is voltam, mert ez volt a másik igazán gyötrelmes, notóriusan visszatérő kérdés az életemben: hogy most akkor mennyire is vagyok én még ember? Mert tény, hogy a metafizikai kapocs a vámpírokhoz és alakváltókhoz erősebbé és ütésállóbbá tett. De mennyivel? Gyorsabb lettem, és erősebb, sokkal hamarabb felállok egy sérülésből, mint egy halandó ember, vágott seb vagy golyó nem tesz bennem akkora kárt, és maradéktalanul kigyógyulok bármiből, még az agysérülésből is. De az agyonnyomástól is megvéd? És biztos, hogy ezt egy sima konditermes edzésen akarom tesztelni? Mert így megfogalmazva elég ostobán hangzik.

– Meg tudod csinálni, Anita – hajolt fölém Claudia. – Tudod, hogy menni fog.

Belenéztem a barna szemébe, abba a tökéletes bizonyosságba. Igaza volt, világos, hogy igaza volt.

– Meg tudom csinálni – ismételtem el.

Megint felvillant vad mosolya, és egészen halkan suttogta:

– Társaságunk van. Ne hozz szégyent rám!

Nem hívtam fel a figyelmét arra, hogy csakis egy alakváltó érkezhetett, aki nyilvánvalóan és nagy eséllyel ennél csak nagyobb súlyokkal dolgozik maga is, mert már halandó emberként megtanultam, hogy a kondiban általában nem az a kérdés, hogy ki az erősebb, hanem hogy ki az eltökéltebb. Márpedig én rohadtul eltökélt voltam, mivel ha olyan kolléga ballagott volna be, akit Claudia bír, akkor odakiáltott volna neki, ugratni kezdi, hogy én sokkal keményebb vagyok. De nem kiáltott oda, csak nekem suttogott, vagyis nem bírja azt, aki befutott, és akkor nagy valószínűséggel nekem sem a kedvencem.

Ennyi elég is volt, rögtön nem paráztam már a súlytól. Elvégre Claudia itt van, amit én meg tudok emelni, azt ő a levegőben is elkapja. Ráadásul azt akartam, hogy büszke lehessen rám. Kimondani ugyan még nem mondtuk ki, de az utóbbi időben kezdett nagyon úgy tűnni, hogy edzőpartnerek lettünk, még ha nem is vagyok elég erős, hogy segítség lehessek neki. Megtanított rá, hogyan kezeljem a szupererőmet, és mondania sem kellett, tudtam magamtól is, hogy élvezi, hogy végre akadt egy másik csaj, aki ugyanolyan keményen edz, mint ő.

Leemeltem a rudat a tartóról, egy pillanatra megállítottam a magasban, levegőt vettem, és akkor kezdtem leengedni. Ahogy a könyököm a legalsó pontra ért, és mélyen meghajlott, a rúd egy pillanatra megérintette a mellkasomat, mire a testem kurtán felsikoltott, hogy Ez most valami vicc?, de folytattam a mozdulatot. Remegő karral kezdtem kinyomni a súlyt. A bal könyököm, amin olyan sok a hegszövet, egy másodpercre elbizonytalanodott, de aztán nyomtam tovább, a levegőmmel tornáztam felfelé, használtam az egész törzsemet, mintha a lélegzetemmel fel tudnám a magasba fújni a vasat. Éreztem az izmaimat, ahogy összeugranak, megfeszülnek és dolgoznak, ahogy soha semmilyen másik gyakorlatnál nem. Mondjuk, az is lehet, hogy szoktak, csak most a nagy súly jobban tudatosította bennem az izommozgást. Imádom az érzést, ahogy a testem harcol a súllyal, hogy ha a fene fenét eszik is, kinyomja, és már fent is volt a vas a végpozícióban. Megcsináltam! Jött az adrenalinlöket, a megkönnyebbülés, és rögtön a gondolat, hogy Menni fog vajon ez még egyszer? Uraltam a karomat, hogy ugyanolyan lassan és szabályosan engedjem le megint a súlyt. Ismét a mellkasomhoz érintettem, most sokkal határozottabban, és akkor jött a pillanat, amikor a súlynak nem akaródzott visszaindulni. De nyomni kezdtem, a bal könyök hisztizett kicsit megint, de hiába habozott az ízület, az izmok beletapostak a gázba, és a rúd emelkedni kezdett. Igyekeztem uralni a hátamat, hogy ne homorítsak bele a kelleténél jobban, ne csaljam el a minőséget. A karom kissé jobban remegett, ahogy felértem, és megfordult a fejemben, hogy csinálok még egy harmadik ismétlést is, de a remegés figyelmeztetés volt. Ennyi. Már csak vissza kellett rakni a rudat a tartóra. A karom szemmel láthatóan reszketett az erőlködéstől. Claudia keze a rúd felé indult, de ráüvöltöttem:

– Hozzá ne érj!

Szélesre tárta a karját, hogy a teremben mindenki láthassa, nem segít.

Elsőre elkapott az érzés, hogy nem fogom tudni visszatornázni a helyére – olyan volt, mintha egy mázsás tűbe kellene remegő kézzel befűzni a szálat. Megrémültem, hogy ebbe belebukom, és már bántam, hogy nem hagytam, hogy Claudia segítsen, de aztán mégis a helyére huppant a rúd azzal az ismerős, finom kattanással. Zihálva szedtem a levegőt, de azért összevigyorogtunk Claudiával. Tartotta az öklét, és másodjára el is találtam.

– Ezzel új egyéni rekordot állítottál – közölte elégedetten.

– Jó, ha kétszer ki tudja nyomni azt a súlyt, pedig elvileg ő a királynőnk – nyikorgott a kellemetlen férfihang a terem másik végéből. Kane. Talán őt bírom a legkevésbé az egész társaságból. Csodás.

– Gyere akkor, mutasd meg, te mennyivel tudsz többet – kiáltott neki oda Claudia.

Óvatosan felültem, nehogy lefejeljem a rudat. Mert aki azt hiszi, hogy ilyen nincs, az nem jár eleget gyúrni. Ott ültem a padon remegő karral. A piramis blokkot az edzés végére hagytuk, előtte már volt pár blokkunk, szóval alaposan megdolgoztam a pólómon díszlő izzadságért meg a kipurcant karokért. Addig nem akartam felállni, amíg a pulzusom és a légzésem vissza nem tér a normál tartományba. Úgy lihegtem, mintha kardióztam volna. Ez is mutatja, hogy mennyire odatettem magamat a fekvenyomásban. Háromszoros hurrá nekem! Ahogy azonban a tekintetem megállapodott Kane-en, nem éreztem nagy dicsőséget. Sőt. Nagy kudarc volt nekem, amire felhívta a figyelmemet: hogy tényleg mindannyiuk királynője leszek, miközben nincs egyedül a kétségeivel, hogy nem vagyok igazán alkalmas a feladatra. Kane talán csak abban volt egyedül, hogy csupán ő adott ilyen egyértelműen hangot ez irányú kétségeinek. Pedig kétszer is elintéztem már: egyszer a mágiámmal, másodszor pedig anélkül. Egyszerűen pisztolyt nyomtam a fejéhez, mert az alakváltókkal szemben ennyire vagyok képes, hiszen én nem tudok veszedelmes karmokat és agyarakat növeszteni. Majdnem ugyanolyan erős és gyors vagyok már, mint ők, de gyilkos fegyvereket nem tudok magamra varázsolni.

– Állj már le, Kane, edzeni jöttünk – szólt rá a pasi, akivel érkezett.

– Te magad is mondtad, Helios, hogy túlságosan is emberből van, hogy ő lehessen a főnök.

Helios szinte könyörgőn nézett rám.

– De én nem mondtam bele az arcába. Elnézést kérek, Ms. Blake, és ezer bocs, Claudia.

– Tőlem miért kérsz jobban bocsánatot? – meredt rá Claudia.

– Mert lehet, hogy egyszer majd ő lesz a királynőnk, de te közelharcban a szart is kivered belőlem.

A közelharc szó használata el is árulta. Ennyiből levettem, hogy ő is katona volt, mielőtt hozzánk került volna. Mert ugyanis ha valaki likantrópiával – pardon-bocsánat, akarom mondani, theriantrópiával – fertőződik, abból a sereg már köszöni, nem kér, vagyis mi kényelmesen válogathatunk a remekül kiképzett alapanyagból. Hála neked, rövidlátó Sam bácsi.

– Szerintem a tatamin Anita is kifektetne – közölte vele Claudia.

A szőke és egynyolcvan pluszos, remek formában lévő Helios szélesen elvigyorodott.

– Nem mondom, hogy nem tudna kipontoztatni, de ő nem verne annyira laposra, mint te.

– Anita csakis akkor nyomna le, ha előbb megvámpírozna – szólt közbe Kane a szabad súlyok mellől. Már végigzongorázott néhány gépet és a súlyállványt is, melegített. Nagyjából olyan magas lehetett, mint Helios, de ő nem növesztette meg a haját, mint a volt katona, pedig Kane soha nem jutott a seregnek a közelébe sem. Nem volt meg hozzá a fegyelme. A haját mégis sörtére letolta. Nagyon gondosan borotválta, hogy kurta borostánál soha nem látszott belőle több. De még nem kérdeztem meg tőle, hogy azért nyomja-e ezt a frizurát, mert kopaszodik, mert bizony erősen húzódott hátra a hajvonala, ez még így is látszott, vagy épp a divat kedvéért csinálja. Egyre közelebb araszolt hozzánk, már a guggolóállványnál járt.

– Erősíteni jöttünk, Kane, nem balhézni – szólt rá Helios a háttérből.

Kane nagy, barna szemével pislogott rám, de közben a társához beszélt:

– Nem lesz itt balhé.

A kopaszra nyírt koponyája nem adott keretet az arcának, nem vonta el a figyelmet a vonásairól, a finom csontszerkezetéről. Jóképű srác volt, szinte helyes. A póló és a rövidnadrág megmutatta karcsú testét is, ami azonban nem az edzéstől és a táplálkozástól volt ilyen izmos és arányos, hanem inkább a szerencsés adottságai miatt.

Claudia a kezembe nyomta a törülközőmet, letöröltem a rudat és a padot, miközben ő elkezdte leszerelni a tárcsákat a rúdról.

– Úgy volt, hogy én is nyomok ezzel a súllyal – szólt rá Kane.

– Ez Anita testsúlyának a háromszorosa. Egy teljes edzés végén, piramis blokkban nyomta ki kétszer. Vagy az lesz, hogy végigcsinálsz egy teljes edzést azokkal a súlyokkal, amikkel én mondom, vagy felrakjuk a te testsúlyod háromszorosát, és már nyomhatsz is – mosolygott rá azzal a vad vicsorgásával Claudia. Nem csípte Kane-t, mert szerinte nem volt alkalmas a gárdába. Ezzel én is egyetértettem, nem kellett volna felvennünk, de a kettőnk konfliktusa alapvetően egy pasi miatt pattant ki. Mindig rohadt dolog exbarátnőnek lenni, ha az, aki utánunk jön, egy féltékeny pöcs.

Fogtam a kulacsomat, jól meghúztam.

– Ez nem igazság – jelentette ki Kane, és a helyes arca felvette a savanyúan elégedetlen formáját, amiben általában utazott. Legalábbis az én közelemben majdnem mindig ilyen képet vágott. És ez haza is vágta a csinos jóképűségét, és megmutatta, milyen is az igazi énje – undok és kellemetlen.

Claudia keze megállt a rúdon, abbahagyta a tárcsapakolást.

– Nem igazság? Komolyan? – kérdezte veszedelmes hangon. Nem szó szerint fenyegetően, hanem azzal a szemtelenkedtél-az-edződdel/harcművész-oktatóddal/őrmestereddel/apáddal hangsúllyal.

– Nem úgy értette – sietett hozzánk Helios.

Claudia épp csak annyit fordított a fején, hogy Heliost vegye célba a tekintete. A pasi megtorpant.

– Ma te volnál a dadusa?

– Nincs szükségem dadusra – pufogott Kane. Neki nem jutott el az agyáig Claudia pillantásának és hangjának fenyegetése.

– Nem, asszonyom – vágta rá Helios. Kane-ről már egyikük sem vett tudomást.

Elkezdtem lepakolni a tárcsákat a rudam másik végéről. Körültekintően csináltam, nehogy bármit is magamra ejtsek. A karomban még mindig éreztem a munkát, de legalább már nem remegett.

Claudia letette az utolsó tárcsát is, így már teljes figyelmét a pasikra fordíthatta. Én igyekeztem megmaradni a tárcsáknál, és kivonni magam az alakuló balhéból.

– Ki mondta, hogy most hozd le ide Kane-t edzeni? – kérdezte Claudia.

– Bobby Lee – jött a válasz. Helios egy pillanatig feszengett, aztán katonásan vigyázzba vágta magát, a két karja szorosan az oldalán, a tekintete a terem távoli falára meredt, nem nézett egyenesen Claudiára.

– Szó szerint hogy szólt a parancs?

A testőrségünk persze nem katonai testület, nincsenek olyan szigorú rendszabályaink, ugyanakkor lassan a testület java a seregből van, néha egyszerűbb és gyorsabb átvenni a katonai utasításokat, formulákat.

– Vidd le Kane-t a kondiba, hogy formába jöjjön, mert most egy nagy nudli. Ha nem változik semmi, akkor személyesen rúgom szét mindkettőtök seggét – ismételte el Bobby Lee szavait Helios. Velem soha nem beszélt Bobby ilyen gorombán, de persze engem soha nem is kellett cseszegetnie, hogy többet eddzek.

– Vagyis most te vagy Kane harcostársa – összegezte Claudia ugyanazon az ezt-elcseszted-haver hangon.

Helios nagyot nyelt, majdnem kiakadt az ádámcsutkája, de ugyanolyan merev vigyázzban maradt.

– Igen, asszonyom.

– Mi a fene az a harcostárs? – kérdezte Kane.

– Magyarázd el Kane-nek, Anita, hogy mi az a harcostárs – mondta Claudia, de még csak rám sem pillantott közben, feltételezte, hogy anélkül is elmondom.

Én nem vágtam magam vigyázzba, de azért megálltam a mozdulat közben, ahogy az utolsó tárcsát leemeltem a rúdról.

– A harcostárs katonai fordulat arra a személyre, aki barátként vagy partnerként a harcban fedez téged, ha kell. Mondják arra is, akit egy tiszt vagy kiképző őrmester kirendel egy olyan társuk mellé, aki béna vagy épp még nem kapta meg a szükséges kiképzést. Ilyenkor a harcostárs segít a kiképzésükben, gondoskodik róla, hogy a béna ne csesszen el többet semmit.

Helios szeme rám villant, majd vissza arra a láthatatlan foltra a távoli falon. Vagyis a válaszom váratlanul érte, felkeltette a figyelmét vagy kivívta az elismerését.

– Te sose voltál katona. Honnan tudnád mégis? – kérdezte helyette Kane.

– Megkérdeztem valakitől.

– Mi van akkor, Anita, ha a béna, akit a harcostársnak kellene megóvnia az újabb bénázásoktól, valamit megint elcsesz? – Claudia velem is parancsoló hangnemben beszélt, pedig elvileg én vagyok az ő főnöke. Viszont a konditeremben ő a profi, ő irányít engem, szóval jelen esetben mégiscsak ő tekinthető főnöknek.

– A bénával együtt a harcostárs is büntetést kap.

– Nem vagyok béna – kiáltotta Kane. A keze már ökölbe szorult.

Akaratlanul is beleszimatoltam a levegőbe. A haragjának kajaszaga volt. Energiavámpírként kétféle energiából táplálkozhatok: haragból és kéjvágyból, a két halálos bűnből. Ismertem olyan vámpírt, akinek a félelem, az erőszak vagy a halál szolgált táplálékul. Ha innen nézzük, kifejezetten mázlistának mondhatom magam a menüm tekintetében.

– Közbeavatkozhatok, asszonyom, mielőtt még olyasmit tesz, amit mindannyian megbánunk? – kért engedélyt Helios.

– Csináld! – intett neki Claudia.

– Nincs szükségem a segítségedre – vicsorgott rá Kane.

– Magamon segítek, nem rajtad – engedett ki a vigyázzból a másik férfi, a teste visszatért a normális tartásába.

– Vérhiénák vagyunk, nekünk patkányok ne parancsolgassanak!

– Az Obánk, Nárcisszusz rendelkezett úgy, hogy a többi őrrel együtt vegyünk részt a kiképzéseken, edzéseken. Ez azt jelenti, hogy engedelmeskedsz annak, aki rangban feletted áll. Claudia, Bobby Lee és Fredo is feletted áll.

– Természetellenes, hogy különböző állatcsoportok ennyire összefolyjanak. Nincs együttműködés – vágta rá Kane, de legalább már nem ordítva. A haragja is kezdett csillapodni, ami még üdvösebb. Egyszer már táplálkoztam belőle, nem vágyom repetázni. Akkor is csak azért csináltam, hogy megmutassam neki, én vagyok a domináns, de valahogy nem tanulta meg a leckét, az esetében disznók elé szórtam a gyöngyöt. Persze Kane esetében mindenki a disznók elé szórja a gyöngyöt.

Helios közelebb lépett hozzá, és ezzel leginkább Claudia mellől igyekezett elterelni. Gyanítom, nem sok kedve lett volna megtudni, mi annak a büntetése, aki nekiugrik a csajnak. Nem kívánhatta Kane-nek, hogy kiderítse.

– Én minden áldott nap tanulok valamit, amióta St. Louisba érkeztem. Szeretek csapatban dolgozni. Nem mintha kiképzetlenül jöttem volna ide, a seregben is elég menő voltam. De Jake több száz éves harci tapasztalata felbecsülhetetlen, olyasmiket tanulhatok meg tőle, amiket soha senki más nem mutatott még. Nem is mutathat, mert csak ő tudja. És kicsit sem zavar, hogy történetesen vérfarkas.

– Jake csak azért él olyan régóta, mert a vámpírmestere életben tartja. Jake a vámpírok rabszolgája.

– Jaj, állj már le! Te meg Asher moitié bête-je vagy. Pontosan ugyanúgy egy vámpír hívóállata, ahogy Jake a maga mesteréé – szaladt ki a számon. Meg is bántam rögtön.

– Te csak maradj ki ebből! – fortyant fel Kane megint. Nem tehetek róla, ilyen hatással vagyok rá.

Helios megpróbálta az útját állni, de Kane fürgébb volt, a másik irányból kerülte meg a fekvenyomó padot, és már jött is felém. Nálam persze nulla fegyver, még csak egy nyamvadt kés sem volt, mert hát itt vagyunk a Kárhozottak Cirkuszának föld alatti gyomrában, a birodalmunk szívében, a szentélyünkben – ha itt bajom eshet, hát valami nagyon el van csesződve a rendszerben. Reméltem, hogy ez a valami nem az egynyolcvan pluszos, magas, sötét, ostoba tag előttem.

Helios a fénynél is sebesebben mozgott, és végre beállt kettőnk közé. A seregben a speciális erőket speciálisan jól kiképzik, ők a krémek krémje; ha ezt még megfejeljük a vérállatok szupergyorsaságával, még pislogni sem lesz időnk.

– Nyugi, Kane! – szólt rá.

Helios árnyékában szépen igyekeztem elaraszolni Kane közeléből, megkerülni a súlyokat. Nagyon utáltam volna, ha beszorulok a súlyok közé, és a vérhiéna nekem esik. Egyszer közelharcban is elintéztem, de persze csak úgy, hogy a vámpírerőmmel kiütöttem, amikor ő még javában a szabályokon túráztatta magát. A profik nem udvariaskodnak, nem kérdeznek, hanem ütnek, míg az amatőrök csak kapkodják a fejüket, hogy mi a fene történt. Néha viszont az a profizmus, ha az ember el tudja kerülni a bunyót. Nem kell mindig elsőnek ütni.

– Komolyan a testőröd háta mögé bújsz, Anita?

– Ez volna a lényeg. Mi vagyunk a testőrei, mi vigyázunk rá – közölte vele Helios.

– Akkor meg mit jön ide edzeni? Akkor ne akarjon velünk együtt gyúrni.

A magam részéről már a terem közepén jártam, úgy voltam vele, hogy Helios és Claudia együtt csak el tudja intézni a dolgokat, nem kell belefolynom. Amióta kiütöttem, Kane nagyon ráfeküdt a harci edzésekre. A súlyokkal ugyanolyan hanyag volt, azokat változatlanul leszarta, a kardiót is ugyanúgy hanyagolta, mint korábban, de a bunyóban odatette magát. Gondolom, rajtam akart revansot venni. Ha rajtam múlik, soha nem lesz köztünk visszavágó. A csávó minimum váltósúlyban van, de az is lehet, hogy nehézsúlyú, én meg jobb formámban is legfeljebb harmatsúly. És a test test elleni küzdelem már csak olyan, hogy azonos tudású ellenfeleknél az győz, aki nagyobb és nehezebb.

– Szövetségi rendőrbíró vagyok a természetfeletti csoportban. Azért kell edzenem, hogy amikor a szörnyekkel szembeszállok, legyen esélyem a túlélésre.

– Hallottátok? Épp szörnyeknek nevezett bennünket. Akiket ki kell végeznie.

– Én már láttam, milyen az, amikor a fajtánkból valaki elborul, és elragadja a téboly – meredt rá Helios. – Szörnyek vagyunk, valódi szörnyetegek. Nagyon is nagy szükség van az olyanokra, mint Blake, aki képes legyűrni bennünket, ha átmegyünk szörnyetegbe.

– Te meg mit fogod a pártját? Veled is dugott, mint a többi pasival?

– Mi köze van ennek bármihez is? – förmedt rá Helios.

– Aha! Szóval dugtatok!

– Az ég szerelmére, Kane, nem én tehetek róla, hogy Asher biszex, és nem csak a pasik kellenek neki, ahogy te szeretnéd – sóhajtottam.

– Ha te nem lennél, más nő nem izgatná – lépett ki kicsit oldalra Kane, hogy a szemembe nézhessen.

– Asher az, aki. Több mint hatszáz éves. Rég kialakult a szexuális irányultsága, nekem ehhez semmi közöm nem volt.

– Hazudsz! – üvöltötte bele a képembe.

– Nem fekszem le a pasiddal, Kane.

– De attól még ő vágyik rád.

– Én arról nem tehetek.

– Hazug ribanc – indult meg felém, de Helios ismét elállta az útját. Kane félretaszította, Helios keze ökölbe szorult. Nem lett volna ellenemre, ha behúz neki egyet.

Ez Kane-nek is feltűnhetett, mert kissé visszavett, és elnézést kért tőle.

– Bocs, Helios, ez nem a te balhéd, csakis ő a hibás – intett felém, és a dühe megint fellángolt, mintha egy pillanatra se csitult volna el.

– Hagyd, hogy más nőkkel lefeküdhessen, és akkor talán elfelejt engem – javasoltam.

– Nem, fogd már fel! Nem a nők kellenek neki, hanem te. Csakis veled tesz kivételt, csakis veled heteró.

Belenéztem az arcába, próbáltam eldönteni, hogy van-e még annyi józanság a szemében, a fejében, hogy érdemes legyen vitába szállnom vele, de az eszelős féltékenységen kívül nem láttam ott egyebet. A vonásai egészen eltorzultak, már senki sem látta volna jóképűnek. Akadnak olyanok, akiket a harag megszépít. Kane nem ilyen volt.

– Úgy csinálsz, mintha én lennék az egyetlen nő, akivel Asher valaha lefeküdt. Azt tudjuk például, hogy Dulcia is megvolt neki, a régi hiénaklánod vezetője.

– Csak mert Jean-Claude kiadta neki, hogy csábítsa el.

– És Belle Morte meg Julianna?

Kane felhördült, kísérteties vonításszerű morgás tört elő emberi szájából.

– Menj, Anita! Ha már a zuhanyzóban leszel, lenyugszik – javasolta Claudia.

– Asher biszex, Kane. Ezen nem tudsz változtatni.

A szavai összevegyültek azzal az állati morgással, amitől égnek meredezett minden szőrszálam.

– Képes vagyok őt annyira szeretni, hogy többé senki más ne kelljen neki.

– Azok a nők mondanak ilyesmiket, akik abban a reményben mennek hozzá a buzi pasijukhoz, hogy mellettük majd heteróvá válik – mondtam, pedig nagyon nem kellett volna. De már annyira végtelenül untam a hülye vérhiénát.

Akkor rám vetette volna magát, ha Helios hátulról nem kapja el. Arra számítottam, hogy majd megpróbál szabadulni, de csak dühödten meredt rám a szorításból, mint egy veszett, szeszélyes kutya a láncról.

A szája szinte habzott. És már nem éreztem étvágygerjesztőnek a haragját, mintha megsavanyodott volna, mintha a harag is megromolhatna. Bármi mardosta is belülről Kane-t, nem kívántam belekóstolni.

Claudia mellém húzódott, hogy Kane ordibálása ellenére is halljam, amit mond.

– Menj csak, intézkedem, hogy mostantól mindig bábáskodjon felette egy megbízható emberünk.

Claudia tekintete nagyon komor volt, és hivatalos. Láthatóan elkönyvelte, hogy nem vagyok Kane-től biztonságban.

Nem ágáltam, hagytam a vizeskulacsomat, ahol volt, fogtam a törülközőmet, és elhúztam onnan. A kulacsot majd intézem később, ha már a haragot köpő, tébolyult Kane nem lesz a közelben. Annyira nem voltam szomjas. Kezdtem azt gondolni, hogy az őrült féltékenysége nem csak amolyan szófordulat. Valami nagyon nem volt rendben a fejében, terápiára és talán még gyógyszerre is szorult. Kane és Asher esetében az őrült szerelem nem valami képletes szóvirág. Ezért sem fekszem már le jó ideje Asherrel. Más körülmények között egyszerűen csak kipaterolnánk Kane-t a városból, hogy menjen, lakjon valahol máshol, ha lehet, minél távolabb. Mivel azonban Asher a hívóállatává tette, ő is kénytelen lenne vele menni, márpedig akadnak még itt olyanok, akiknek Asher változatlanul a szeretője, vagy legalábbis dolgoznak az ügyön. Sőt, olyanok is éltek közöttünk, akik szerelmesek Asherbe. Oltári nagy pech, hogy Kane-t viszont mind szívből utáljuk. Mellesleg ő is ugyanolyan hevesen utál bennünket.