– Én pedig könyörögtem az anyósomnak, reszlovakizáltam, mindent elkövettem, de hiába, mígnem kijelentettem, ha elviszik őket, akkor én beadom a válópert, és fölvétetem magam én is a listára. Apád pedig semmiről sem tudott, de nem is akart tudni. Amikor reszlovakizáltam, azt üzente, hogy ne kerüljek a szeme elé, mert leköp... Aztán eltörte a lábát, kórházba került, én pedig elutaztam Pozsonyba, s azt mondtam, én ellenálló voltam, Szemere László a testvérem, hagyjanak neki békét. Apád azonban csak az isteni gondviselésről hajlandó tudni: ha akkor nem törik el a lába, satöbbi. Ó, az apád!...
Nos, mit mondhattam erre! Nagyapám később felakasztotta magát, pedig itthon maradt (de talán éppen azért), nagyapdának az agyára ment a rendszerváltozás, felelte erre az apám, mert rendes katolikus ember
