Félhomály van a szobában, csak a TV képernyője világít, amikor végül feladom a harcot a vágy ellen, és megteszem, amit már túl rég óta szeretnék. Közelebb húzódom hozzá, bal combja az enyémhez ér, jobbról Liaméhez simul. Kezembe fogom az arcát, magam felé fordítom, és úgy közeledem hozzá, hogy kétsége se legyen a szándékom felől. Nagyra nyílnak azok a gyönyörű szemek, izgatottan mocorog a kezem alatt, és elfúlón a nevemet súgja.
– Dylan.
– Nem szoktam ilyet mondani nőnek, de téged meg akarlak csókolni. Csókolózni akarok veled, most! – nagyot nyel, a szája lassan elnyílik. – Semmi olyat nem fogok tenni, amit ne csináltunk volna már ezelőtt.
– De… – nyögi, és hátrafelé pislog, az arcát elfutja a pír.
Tudom, hogy mire gondol, de a fenébe is, annyira itt az ideje, hogy túlessünk ezen. Úgyi
