– Hát, talán… nem pont ebben a percben, de hamarosan.
Dylan összeszűkült szemmel úgy méreget, mintha nem akarna hinni a fülének. Nagyon zavarban vagyok, a hangom remeg az elfojtott érzelmektől, de innen már nincs visszaút.
– De, Mina, itt nem sürget senki, ezt te is tudod. Nem muszáj, csak azért…
– Tudom. Tisztában vagyok vele, de ez az én döntésem. Selina azt mondta, amikor elbúcsúztunk, hogy éljem és élvezzem az életem szabadon, úgy, ahogy neki valószínűleg sosem lesz lehetősége rá, és pontosan ez az, amit tenni akarok – nem tudom tovább elviselni az átható tekintetüket, ezért lehajtott fejjel folytatom. – És én meg akarom tenni, veled, és…
Nem tudom, hogy Dylan kezéből véletlenül esik-e ki a tányér vagy szándékosan vágja bele a mosogatóba, de mind a ketten odakapjuk a fejünket a csö
