– Nincs… nincs semmi baj – dadogom. – Kicseréljük a borogatást, ágyba viszlek és… – Dylan mellkasa megremeg a röhögéstől, mire egy gyilkos pillantást küldök felé – úgy értem, nem az én ágyamba… vagyis… nem együtt, szóval mindenki külön alszik a saját… A szentségit! – vicsorgok frusztráltan, mire Dylan szólal meg a háta mögött.
– Úgy érti, hogy nem lesz szex ma éjjel, nem kell beszarni.
Bassza meg! Ha most nem kezd el sikítani, akkor soha – gondolom magamban bénultan, de a lány csak engem bámul zavarodottan, láthatóan küzd, hogy nyitva tudja tartani a szemét.
– Oké? – kérdem bizonytalanul és az államat vakarászom közben.
– O…oké – suttogja alig hallhatóan, és feje kimerülten hátra csuklik Dylan vállára.
Megkönnyebbülten felsóhajtok. Eddig megúsztuk.
Dylan ismét a karjába emeli, és vár
