8. Fejezet
- Amina -
– Mi történt? – kérdem halálra váltan, mire Selina zokogva a nyakamba borul.
Mielőtt feltűnést keltenénk, gyorsan behúzom a szobába, és magunkra csukom az ajtót. Eltolom kicsit magamtól, hogy az arcába nézhessek. Kisírt, vörös szemek, remegő száj. Kimondottan szar előjel, a tervezett szökésünket illetően.
– Nem mehetek veled, Amina. Nem lehet.
Nyelek néhányat és lassan lehunyom a szemem, úgy kérdezem halkan:
– Miért nem?
– Ne haragudj! Annyira sajnálom, annyira sajnálom… – ismételgeti kétségbeesetten. – Egész éjszaka nem aludtam, csak ezen gondolkodtam. Esküszöm, nem akartalak ilyen helyzetbe hozni. Nem akarlak cserbenhagyni – markolássza a kezem, mire megragadom a vállát és egyenesen a szemébe nézek.
– Mi a baj? Mondd el! – szólítom fel, bár tulajdonképpen már
