Míg angolul tárgyalok a szőke hajú, kék szemű, ráncos arcú tengerésszel, úgy kapaszkodom a hátizsákom pántjába, mintha mentőöv lenne. Próbálok magabiztosnak hangzani, és hogy őszinte legyek, némiképp megnyugtat a tény, hogy a kapitány nem emiráti, de még csak arabnak sem néz ki. Nagyon fura az akcentusa, de képtelen vagyok belőni, hogy honnan valósi. Arra tippelek, hogy valami északi lehet, holland, svéd vagy hasonló. A személyzet többi tagja is inkább európainak látszik – legalábbis azok, akik eddig a szemem elé kerültek – és ezt is pozitív jelnek veszem.
– Megoldható – vonja meg a vállát lazán. – Van még szabad ágy a lenti kabinokban. És ha a fiúk kicsit…
Micsodaaa? Agyamban azonnal megszólal a vész sziréna, rémülten meredek a fickóra. Na, még csak az hiányozna! Hogy az első szabad éjs
