2013DAVID
SZEPTEMBER 28.
Lenyomtam a „szünet” gombot a számítógépemen. A testvérem arcát figyeltem. A vonásokat, amelyek lenyomatai voltak az enyémeknek.
Hátradőltem a székemben, majd megdörzsöltem az arcomat. A számítógép mellett a használt fecskendő helyezkedett el. Akkorra már szinte profin lőttem magam. Pár hetet ugyan kihagytam a durva képzelgéseim után, aznap este mégis szükségem volt rá.
Az ellazultság könnyedén futott végig a testemen, annak ellenére, hogy a szívem dübörgött az üregében. Újra Chris arcára néztem.
– Miért nem mondtad el sohasem, hogy ennyire rosszul vagy? Ha tudtam volna, hogy kórházban vagy, akkor azonnal rohantam volna.
– Vagy nem – szólalt meg a hátam mögött egy ismerős, kisfiús hang.
Olyan hirtelen fordultam meg a székkel, hogy majdnem hátraestem. Hatalma
