2013DAVID
SZEPTEMBER 23.
Hosszasan ültem anyám szobájában az ágya melletti széken. Percekig úgy dübörgött a szívem, mintha mérföldeket futottam volna. A helyiség steril illatú levegőjét rövid lélegzetekkel kortyoltam magamba, amitől megfájdult a tüdőm.
Józan voltam, de mégis átjöttem. A sötétséghez lassan hozzászokott a szemem, ezért képes voltam kivenni anyám ismerős vonásait. Haja egyenletesen terült szét a fehér párnán, arca kifejezetten fiatalosnak tűnt ebben a sötétségben.
Tudtam, hogy sohasem érthetem meg, amiket művelt. Ennél talán előrébb jutottam a testvéremnél. Nem lehetett megérteni, hiszen ő sem értette saját magát. Zavart elme volt, akinek a zárt osztályon lett volna a helye.
A düh gombócként feszítette a torkom, a számban éreztem a vér ízét, a mellkasomat elöntötte a for
