Vigyázz rám

2013

2013DAVID

SZEPTEMBER 1.

Hosszasan néztem a fehér kurzort a leállítógomb felett. A szívem hevesen dübörgött, igyekeztem lelassítani a légzésem ritmusát, a hasamat pedig ellazítani, hogy ne feszítsem annyira az izmaimat. Nem gondoltam volna, hogy a régi emlékek súlya ennyi idő után is ilyen fájdalommal tud a mellkasomra nehezedni. Mennyi számomra teljesen elfeledett emlék munkálhatott bennem nap mint nap, és rombolta véglegesen a tudatomat?

Előttem volt a huszonegy éves anyám a vörös rúzsában és a fürdőköpenyében. Gyerek volt, de ennek ellenére sem bocsájtható meg, amit velünk tett.

Összeszorítottam a szemem, mire eszembe jutott dr. Sullivan. Pontosabban dr. Sullivan elemzése rólam. Persze, mindent azért csináltam, hogy megbüntessem az anyámat. Minden egyes lépésemet ő irányította egész életemben, és egyetlen rohadt pszichológus sem volt képes arra, hogy valahogyan kinevelje ezt belőlem, hogy átprogramozzon. Egyetlen pszichiáter vagy orvos sem tudta megmenteni a bátyámat, pedig ő akarta, vért izzadt miatta hosszú éveken keresztül. Hiába ment vissza a pokol bugyraiba, nem ért semmit. Igazán megérdemeltük a pellengérre állítást, az elemzést és a bírálatot. Csak a megfelelő eredmény hiányzott. Magyarázat ugyan volt mindig.

Hallgattam a szoba csendjét. Odakint már lebukóban volt a nap, a résnyire nyitott ajtón keresztül beáramlott New York zaja. Az orromon nem kaptam levegőt, de képtelen voltam tovább józan maradni. Kiszedtem Chris egész nagy gyógyszeresdobozát a konyha egyik fiókjából, ahol azonnal találtam orrspray-t. Tudtam, hogy kell pár perc, amíg hat, és aztán egy időre minden problémám megoldódik.

A telefonom megcsörrent a dohányzóasztalon. Hangosan felnyögtem. Nem akartam sem Redmonddal, sem orvosokkal, sem Sarah-val beszélni. Legnagyobb szerencsémre Clayton szólalt meg a vonal másik oldalán.

– Ma este valahova?

– Rohadtul meg vagyok fázva, szóval sejtheted, mennyire vagyok feldobva.

– Ez nem indok. Átmenjek? Legalább dumálunk. Hozok cuccot neked, amitől majd fel leszel dobva.

– Van még – dörzsöltem meg az arcom.

– Várj meg, és komolyan megoldom mára minden gondodat, öcsém!

Felnevettem a telefonban, miközben végignéztem a bátyám gyógyszereit.

– Arra kurvára kíváncsi leszek. Gyere, ha ennyire nem tudsz nélkülem élni!

A vonal végén egyenletes sípolást hallottam. A tekintem újra a számítógépem felé vándorolt, ahol a tálcán pihent a regényem, aminek a szerkesztésébe még mindig nem néztem bele.

Felsóhajtottam, majd feltettem főni egy adag kávét.

A laptopomat, a zsebkendőimet és a jegyzeteimet felcseréltük sörösdobozokra a nappali dohányzóasztalán. Odakint lement a nap, lassan elhaladt felettünk szeptember első, szikrázóan verőfényes napja.

Két sör után kezdtem egy kicsit jobban érezni magam. Ellazultak az izmok a vállamban, a fejfájásom elhalt a távolban.

– Segített a pénteki kiscsaj a bánatodon? – kérdezte Clay, miközben rágyújtott egy cigire. Hirtelen valamiért zavarni kezdett, hogy a nappali közepén teszi ezt, de persze nem szóltam. Igazából az sem volt sokkal jobb, hogy én az erkélyről fújtam kifelé a füstöt.

– Nem emlékeztem semmire. Onnantól meg egyre rosszabb lett. Amy hívogatott, aztán meg felhívott a legjobb barátnője is, akivel régen dugtam.

Clay hangosan felnevetett, majd nagyot kortyolt a söréből. Azon a nyáron rövidre nyíratta a haját, amitől kissé konszolidáltabb lett a külseje. Aznap fehér inget viselt, ami kiemelte, hogy mennyire lesült az idei trópusi nyaralásán.

– Régen annyira rendben tudtad tartani a nőügyeidet. Mi lett azzal a Daviddel?

– Elveszett valahol a süllyesztőben. Azt hiszem, nem szabad józan csajokkal kezdeni. Ez a lényeg.

Clay arca azonnal kivirult, majd előhúzott valamit a farmerje belső zsebéből.

– Ma rohadt jó helyre viszlek. Nem lesznek józan csajok.

– Úgy nézek ki, mint aki ma be akar csajozni? Megiszok még pár sört, aztán itt maradok ennek a csomó zsebkendőnek a társaságában. Ma estére ezek pont jók lesznek.

– Na, ne mondd már! Perceken belül meg fogom változtatni a véleményed.

Összefontam a karom a mellkasom előtt, majd hátradőltem a kanapén. Hirtelen lefagyott a mosoly az arcomról, amikor Clay kipakolt elém egy zacskó fehér port, mellé pedig három becsomagolt fecskendőt. Magam elé emeltem a kezem.

– Nem lövöm magam.

– Dave, ne legyél előítéletes! – Felemelte az egyik fecskendőt. – Teljesen steril. Nem is hoztam volna, ha nem lenne az. Az orrod tropa, a hangulatod meg a béka segge alatt van. Mire vársz még?

Ránéztem a fecskendőre, aminek tasakja fényesen csillogott a nappali lámpájának fényében. Mély levegőt akartam venni, de alig bírtam, annyira össze volt szorulva a rekeszizmom. Chris felvételeire gondoltam, és arra, hogy tényleg pocsékul érzem magam.

– Nem olyan lesz, mint amilyet megszoktál, hanem sokkal faszább. Kimossa a fejed egy pár órára. Komolyan mondom. Vagy félsz a tűktől? – vigyorgott rám.

Ami azt illeti, tartottam a tűktől. Még tizenéves koromban megfogtam, hogy kerülni fogom őket. Magasnak tartottam a kockázatot a nyereséghez képest.

Aznap este azonban megmarkoltam egy becsomagolt fecskendőt.

– Mi kell még hozzá? – kérdeztem Claytont, aki azonnal bólogatni és magyarázni kezdett.

Úgy fest, hogy tizenéves koromban sokkal bölcsebb voltam, mint majdnem harmincnégy évesen.

Percekig néztem a vibráló neonlámpákat a fejem felett. A szám és az orrom zsibbadt, a gyomromban kellemes, csiklandozó melegség terült szét. Az ingem alá egy szőke lány csúsztatta be a kezét, puha érintése szinte égette a bőrömet.

Megnyaltam a szám szélét, mire az ismeretlen óvatosan cirógatni kezdte érzékeny fülemet a nyelvével. Eleve be voltam indulva, úgy éreztem, lehetetlen fokozni, de a lány megcáfolta ezt.

– Nagyon helyes vagy, mondták már?

Az agyam mintha kitörölt volna minden gondolatot, pár órára csak az izgató, csiklandozó és simogató érzések maradtak. Lüktettem az élettől, mint azon az éjszakán, amikor először használtam kokaint.

A lány édes szája hozzáért az enyémhez. Automatikusan visszacsókoltam a villogó fényekben. A gyomromban erősen lüktetett a hangos zene. Ott, abban a hátsó boxban ült az ölembe az ismeretlen. Hirtelen összeszorult a rekeszizmom a vágytól, de abban a percben nem a lányt akartam.

– Mindjárt visszajövök – mondtam automatikusan a szavakat, és felkeltem a bőrfotelből, ami földöntúli lilában világított, amikor felvillantak a fények. – Maradj itt!

A lány lebiggyesztette a száját, szabályos vonásai furcsának tűntek a mesterséges világításban. Éreztem lépteimet a sima padlón, végigsimítottam az arcomon, a bőröm idegennek hatott, de minden izmom ruganyos lett, elmúlt a kellemetlen keménység, ami egész józan életemben üldözött.

A bárpultnál találtam meg Clayt, aki éppen egy vörös lánynak magyarázott valamit vad gesztusokkal. Azonnal félrevontam, és a fülébe ordítottam, mert túl hangos volt a zene.

– Tudsz még adni?

Clayton a vállamra tette a kezét, majd szélesen elvigyorodott.

– Mi van azzal, hogy nem lövöd magad?

– Ne baszogass! – mosolyodtam el.

– Én mondtam, hogy faszán be fog jönni.

– Akkor? – doboltam a lábammal a földön; a gyomrom összecsavarodott a vágytól. Többet akartam ebből az érzésből.

– Mára ennyi volt. Felőlem tolhatsz pár csíkot, de nem kéne elsőre túllőni magad.

– Most komolyan ki akarsz baszni velem?

A gyomrom hirtelen összerándult, a karom megfeszült a testem mellett. Újra érezni kezdtem, hogy az orrom be van dugulva a megfázástól.

– Bocs, haver! Amikor eljöttünk, még nem is akartad.

Hátat fordítottam Claynek. Egyáltalán nem volt szükségem az ő engedélyéhez arra, hogy új adaghoz jussak. Egyszerűen haza kellett mennem a lakásomba, ahol maradt egy teljesen új fecskendő és persze bőven elég anyag ahhoz, hogy újra jól érezzem magam, és teljesen kizárjam a világot.

Ismeretlen emberek ütköztek nekem, kellemetlen volt a közelségük. A világ kezdett visszabilleni a rendes kerékvágásába, visszaszöktek a fájdalmas érzések, visszaszivárogtak a gondolatok, amiket nem akartam újra megtapasztalni.

Egy puha kéz becsúszott a tenyerembe, és magához húzott. Megcsapott az édes illata.

– Ugye, nem akarsz megszökni?

A szőke lány állt előttem. Világos, hatalmasra kisminkelt szeme csillogott a fényben. Újra megcsókolt, amitől fel akart robbanni bennem valami. Szorosan magamhoz vontam, illata mindent betöltött, beszivárgott a lelkem legmélyére. Óvatosan végigsimítottam a nyakán, miközben belefeledkeztem a csókunkba.

– Hova viszel? – kérdezte, amikor újra leheletnyi távolságra került.

Amy volt az. Szőke haja egyenesen omlott a vállára, száját világos szájfénnyel emelte ki. Zöld szemével játékosan nézett rám. Tekintete azt sugározta, hogy bármit megtehetek vele. Sokkal régebbről ismertem ezt a nézését, mint szerettem volna. Hosszú évekig hazudtam magamnak, hiszen mindig tudtam, hogy megkaphatnám. És nála semmit sem akartam jobban. Rosszabb volt, mint bármelyik drog a világon. Olyan szer volt, ami súlyos függőséget okozott. De ő a bátyámé volt.

Amy újra közel hajolt hozzám, és a fülembe súgott:

– Felmehetünk hozzám.

Erősen megráztam a fejem, miközben eltávolodtam tőle egy lépést.

– Nem mehetek fel hozzád. Nem szabad – tartottam magam elé a kezem.

Beleütköztem egy másik lányba. Egyetlen pillantást vetettem rá: a kezében koktélt tartott, szőke haja a vállát verdeste. Ő is Amy volt.

Szaporán szívtam be a fülledt levegőt, miközben megfordultam a tengelyem körül. Az összes lány Amy volt. A sarokban csókolózó, a bárpultnál Claytonnal flörtölő, a táncoló és az előttem álló, kérdő tekintetű is.

Idegesen beletúrtam a hajamba. A gyomromból feltört a pánik. A testemen kitört a hideg izzadság. Gyors léptekkel kimenekültem a New York-i éjszakába.

Odakint felnéztem a csillagtalan égboltra, amelyet felhőkarcolók csipkéztek. Hangosan kapkodtam a levegőt, de kényszerítettem magam arra, hogy lelassítsam a ritmusát. Perceken belül jobban lettem.

Lassan, de biztosan elindultam Chris lakásának irányába. Közben igyekeztem magam meggyőzni arról, hogy nem fogok megőrülni.