ANYÁM HÉT LAKÁSA
A nyolcadik, az utolsó, a legállandóbb, a temetőben van, apám mellett, a fekete s aranybetűs norvég gránitkő alatt, amelyről anyánk halálakor testvéreim lecsiszoltatták az ostoba és fölösleges strófát, egy vidéki tanítókolléga szerzeményét apám érdemeiről – persze fellengzős testvérnéném rendelte annak idején –, s anyánk nevét és évszámait vésették oda a helyére. Ha meglátogatom ősz táján, a halom mindig virágokkal, rezedával vagy őszirózsával van borítva, régebben a temetőőr, mostanában jó asszonyok jóvoltából – de meddig? Ma ezeket a temetőket nem oltalmazza senki, semmi, mert nem tartoznak sehova, s éppoly kevéssé védettek az emberi erőszaktól, mint nemrég az itt nyugvók gyermekei, akiket idegen országba hurcoltak. Előtte, ha jól emlékszem, anyámnak hét lakása volt, má
