Tizedik fejezetAz üvegezett erkélyajtó hirtelen kinyílt, az emberek kiözönlöttek, elsiettek a székeken ülő, elnehezült és felhevült párok mellett. Kiáltozva szaladtak ki az éjszakába. Odakint már kemény hideg volt, a kertet sötétkék szövetként borította be az éjszaka, a fák csupasz ágai kemény korallként nyújtóztak a sötét ég felé, a gyepszőnyeg végén a tó sima tükörként terpeszkedett.
Úgy rohantak, mint a harcosok, közben csapkodtak a karjukkal, és Pip örült, hogy bő ing van rajta – így egyetlen mozdulattal áthúzhatta a fején. Átfutott a füvön, a csapat elején haladt, a tekintetét a célra szegezte – a tó közepén álló stégre. Nem olyan rozoga úszóstég volt, amilyet az apja épített és kipányvázott a magánstrandjuknál, amikor Pip kicsi volt, és amely néhány régi, kitisztított és bálázó zsin
