TANÁROK ÉS TANÍTVÁNYOK Legalább húsz-harminc tanára volt akkor a gimnáziumnak, az egyetlen nyolcosztályúnak és amellett államinak nemcsak Somogyban, hanem messzebb, egészen Pécsig és Egerszegig, algimnáziumok s egyházi középiskolák viszont mindenfelé voltak: Zalában, Baranyában, a szomszédos megyékben. Az én időmben még Somsich-iskolának hívták, alapítójáról, egy somogyi földbirtokosról, aztán újjáépítették, állami lett, óriás épület, legalábbis a mi szemünkben, ahol az első nap el is tévedtem az egyforma folyosók tömkelegében. Voltak gyűjteményei, tanári és igazgatói szobái, egy nagy tanári könyvtára, zeneterme, tornaterme s mögötte tág, füves udvara, ahol szép időben tornásztunk és játszogattunk. Mögötte terült el a Honvéd tér, nyargalászó tisztekkel és gyakorlatozó bakákkal, ma fásítot

