KISVÁROSBAN
Kimerültség, közöny, érzéketlenség a táj, az utazás, a változás iránt, nem is a taedium vitae, mert az keserűséggel is járna, nem is lázongás, se szomorúság, csak valami mély tompultság, valami nyomasztó levertség, talán az elmúlt eseménytelen hét tétlen és reménytelen szürkesége miatt: renyhe magány, folytonos hírek egyéni, jóvátehetetlen balsorsokról s még a legjobb barátok közt is az elfojthatatlan érzés, hogy talán kiolvasott könyv vagyok, minden fejezetében túlontúl ismert? vagy az az öregedő emberi lény, akitől már nem várnak semmit? holott titokban tele tervekkel, becsvággyal és bizakodással! Az utazás maga is felfrissített azelőtt; most, egészen Dombóvárig, csak aludni kívántam; a táj maga nem mondott semmit, a pályaudvar sürgése egyszerűen lepattant rólam, senki, akit
