Jackie nagynéném hangja visszhangzik az udvaron.
– Szentséges úristen! Most káprázik a szemem, vagy tényleg jól látok? Az én kis Whitney-m hazatért! Gyere, hadd öleljelek meg! Ezer éve nem láttam azt a szép kis pofikádat!
Könnybe lábad a szemem, amikor tárt karokkal felém lép. Karmával ellentétben Jackie repes az örömtől, hogy itt vagyok.
Odalépek, és becsapódik mögöttem a fészer ajtaja. Megölel, és én azonnal otthon érzem magam. Elringat.
– Jaj, kislány, hogy hiányoztál! Ezer éve nem jártál itthon. Hiába voltam nálad Los Angelesben, az nem ugyanaz. Ott nem voltál önmagad.
– Tudom. Sajnálom. Nem lett volna szabad…
– Csitt. Nem akarom, hogy lelkifurdalásod legyen, amiért ott élted az életed. Nem baj! Csak örülök, hogy újra itthon vagy. Üdv itthon!
Azon gondolkodom, bárcsak előbb haza
