Most
Valaki kopog a fészer ajtaján, és én megpróbálom visszatartani a könnyeimet a zuhany alatt.
Karma elmehet a francba. Miért nem tud békén hagyni?!
– Tudom, hogy azt akarod, hogy elmenjek. Hallottam már. Nem kell megismételned!
Kinyílik az ajtó. Miért nincs ezen az átkozott ajtón zár? Elzárom a vizet, magam köré kapok egy törölközőt… azaz mégsem, mert a matracon hagytam. Kikandikálok a zuhanyfüggöny mögül, az unokatestvérem rosszindulatú arcára számítva. Nagyot tévedtem.
– Nem, egyáltalán nem ezt akarom. Épp ellenkezőleg.
Lincoln.
Teljesen megdermedek, hogy itt találom. Megtántorodom, belebotlom a zuhanyfüggönybe, megkapaszkodom benne, és leszakad. Elesem. De mielőtt padlót fognék, erős karok kapnak el.
– Megvagy, Kékszemű.
Egy pillanatra még kiszabadulni is elfelejtek. A becen
