HORVÁTH JÁNOSRÓL
Az én generációm? de ha nem hiszek a generációkban? Megértem, hogy illendő közösséget vállalnom mindazokkal, akikkel sors, kor, pálya, életcél egyforma keretek közé, egyforma kategóriába szorított, de addig a szédítő s elvont magaslatig már nem jutok el, hogy ebből a kényszerből törvényt, sőt börtönt építsek! Amellett mivel magyarázzam, micsoda hiányérzettel vagy lélekferdüléssel, hogy mélyebb, sorsszerűbb közösséget vagy csak külön, egyénenkint, vagy pedig csak egyetemesen éreztem kortársaim irányában, s nemegyszer éppúgy, sőt hamarább megtaláltam az utat a nálam jóval fiatalabbak felé? Most is, ebben a pillanatban, a Kollégium ötvenéves létének a pillanatában, egyszerre több évfolyam keveredik össze az emlékezésben, fiatalok és öregek, elődök és utódok, kortársak és tan
