Eve közelebb lépett az üvegfalhoz, és kivárta, amíg Mavis szeme meg nem akadt rajta. Amikor észrevette, a szája, melyet ugyanolyan árnyalatú, bíbor rúzs fedett, mint a haját, kerekre nyílt az örömtől. Gyorsan felpattant és szélesre tárta az ajtót. Vele együtt a fültépő gitárzene is kiáradt a szobából.
Mavis Eve karjai közé vetette magát, de annak ellenére, hogy torkaszakadtából kiabált, Eve csupán minden második szavát hallotta a harsogó zene miatt.
– Micsoda? – csapta be Eve kacagva az ajtót, majd kirázta a füléből a hangos zene maradékát. – Krisztusom, Mavis, mi volt ez?
– Az új számom. Ez majd kiüti a közönséget.
– Azt meghiszem.
– Visszatértél – cuppantott egy kikerülhetetlen csókot az arcára Mavis. – Ülj le. Igyál valamit. És mesélj el minden részletet. Hé, Peabody. Ember, nincs
