AKKOR: EMMAJaj istenem.
Üvegcserép borítja a kőpadlót. A ruhám elszakadt. A lepedő lejött az ágyról, és a sarokba lett rúgva. Szétkent vér van a combomon, nem tudom, honnan jött. A szoba sarkában törött üveg és széttaposott étel.
Olyan részeim fájnak, amikre nem is akarok gondolni.
Úgy bámuljuk egymást, mint egy földrengés vagy egy robbanás két túlélője. Mintha eszméletlenek lettünk volna, és csak most kezdenénk magunkhoz térni.
A szeme az arcomat fürkészi. El van szörnyedve. Azt mondja, Emma, én… A hangja elhal. Elvesztettem az önuralmamat, mondja halkan.
Semmi baj, mondom. Semmi baj. Ezt újra és újra elmondom, úgy, mint amikor egy megvadult lovat csitítanak.
Kimerülten kapaszkodunk egymásba, mintha az ágy egy tutaj lenne, és egy hajótörésben találtuk volna meg egymást.
Nem csak mi
