AKKOR: EMMAValamikor olyan volt a Folgate Street egyes, mint egy nyugodt, békés menedék. Most nem. Most fojtogató és komisz. Mintha a ház haragudna rám.
De persze csak a saját érzéseimet vetítem ki ezekre az üres falakra. Az emberek dühösek rám, nem a ház.
Ettől Edwardra kell gondolnom, és kezdek pánikba esni a levéltől, amit adtam neki. Mit képzeltem? Küldök neki egy SMS-t. Kérlek, ne olvasd el! Csak dobd ki! A legtöbb embernek ez elég lenne ahhoz, hogy biztosan elolvassák, de Edward nem a legtöbb ember.
Ám ez még mindig nem oldja meg a problémát, hogy előbb-utóbb be kell számolnom neki Simonról és Saulról és Nelsonról és a rendőrségről. Márpedig nem tehetem, hogy ne valljam be neki: mindvégig hazudtam. Már a gondolattól is sírhatnékom lesz.
Hallom anyám hangját, azt, amit mindig elmo
