AKKOR: EMMATépkedtem és csipkedtem, gyantáztam és fényesítettem. Végül fölcsatoltam a gyöngy nyakéket, amely olyan szorosan fogta a nyakamat, mint egy szerető keze. A szívem dalol, hullámokban lüktet bennem az izgalom.
Még mindig egy óra, mire ideér. Töltök egy nagy pohár bort, és majdnem az egészet megiszom. Utána még mindig nyakláncosan elindulok a tusolóba.
Hang hallatszik a földszintről. Nehéz azonosítani, de lehet egy cipőtalp nyiszorgása. Megtorpanok.
Halló! Van ott valaki?
Nincs válasz. Magam elé kapok egy törülközőt, kimegyek a lépcső tetejére. Edward?
A csend nyúlik, töményen és valahogy baljósan. A tarkómon felborzolódnak a pihék. Halló! – ismételem.
Félig leosonok a lépcsőn. Innen beláthatom az egész házat. Senki sincs itt.
Hacsak nem pont alattam vannak, ahol elrejtik ők
