MOST: JANE– Csak egy kis gél, amit lehet, hogy hidegnek fog érezni – mondja kedvesen az ultrahangos asszisztens. Hallom, ahogy cuppan a flakon, úgy, mint a paradicsomszószé, azután a vizsgálófej szétkeni a hasamon a zselét. Az érzés visszavisz Isabel első ultrahangjához: a ragacshoz, amelyet egész nap őriztem a bőrömön, a ruhám alatt, mint egy titkot; a táskámban összesodort papírhoz, amelyen göndör páfránycsúcsként derengett egy embrió.
Mély lélegzetet veszek a váratlanul megrohamozó érzelmektől.
– Lazítson – mormolja az asszisztens, aki félreérti a felindulásomat. Keményen rányomja a derekamra a vizsgálófejet, hol erre dönti, hol arra. – Itt!
A monitorra nézek. Egy kontúr merül fel a homályból. Levegőért kapok. Az asszisztens mosolyog a reagálásomon. – Hány gyereke van? – veti oda.
A
