Teli energiával ébredek. És nemcsak én, hanem Kata is. Úgy döntöttem, nem megyek le reggelizni, mert csöppet sem vagyok éhes. Ráadásul mivel később felhozzák az ételt, így Kata is tud majd rendesen enni.
A barátnőm a száját rúzsozza.
– Mész valahova majd?
– Hát muszáj. Míg ti dolgoztok, én üljek itt? Remélem, a telefonom nagy segítség lesz, megpróbálok körbenézni. Sőt, lehet, hogy lemegyek a partra…
– Rendben. De azért ugye munkát is fogsz keresni? A három hónap nagyon gyorsan elrepül, aztán meg majd itt nyivákolsz, hogy haza kell menned.
Mintha egyáltalán nem érdekelné, mit beszélek, leteszi a rúzst, és felém fordul.
– Te tudtál aludni az éjszaka?
– Persze. Miért? Te nem?
– Ide a nappaliba minden behallatszott.
– Mi minden?
– Nem tudom… Mintha népvándorlás lett volna a folyosón.
