Amióta Krisztián közölte a teendőnket, tiszta ideg vagyok. Valószínűleg ez látszik is rajtam, ugyanis átölel és magához húz.
– Tudod, milyen fejet vágsz, hugicám? Mintha bankot rabolni vinnélek. – Jót nevet a poénján, Kata pedig csatlakozik hozzá. – Te valahogy nem bírod a feszült helyzeteket, egy kis csínytevéstől is úgy érzed magad, mintha halálos bűnt követnél el.
– Mert itt csak az reklámozhatja magát, aki fizetett érte. Le fogunk bukni.
A bejáratnál megtorpan, és felénk fordul.
– Hárman három felé. Oké?
– Mi?
– Mindenki legyen önálló! Nem sétálgathatunk hárman kézen fogva ügyfelekre vadászva, meg más irodáknál puhatolózva. Nem maradunk sokáig, maximum másfél órát.
Természetesen lenne hozzáfűznivalóm, de megpördül a tengelye körül, és lelép. Katára sandítok, aki megigazítja a ru
