Tudom, hogy ő lesz az ajtóban, fel vagyok készülve rá, hogy szemtől szemben állunk majd, mégis letaglóz, amikor meglátom. Látszik rajta, hogy fáradt, sőt az is, hogy dühös.
– Szálem alejkum! – mosolyodom el. Abban a pillanatban megbánom, ahogy kimondom.
– Tessék?
– Gondoltam, autentikusan üdvözlöm.
Félreállok, ő bejön, majd biccent egyet Katának, aki a köszönés tekintetében hasonló hibát vét, mint én.
– Helló!
Hamza hosszan nézi őt, majd csak ennyit mond:
– Jó napot! – Katával kicsit megszeppenve egymásra sandítunk. Hamza visszafordul hozzám. – Csak hogy tudja, a szálem alejkum nem autentikus üdvözlés. Ez nem valami kulturális dolog… Hit. Mond valamit?
– Ó, igen. Az a bizonyos iszlám?
– Bizonyos?
– Csak kedves akartam lenni.
– Elárulom, hogy nem muszlimként, vigyorogva szálem al
